A komoly szakmai múlttal büszkélkedő vállalat nemzetközi tapasztalatát kamatoztatva 2014-ben a közel-keleti, észak-afrikai régióra és Kínára is kiterjesztette üzleti tevékenységét.


A TGM kezelésében üzemelő bevásárlóközpontok mindegyike sikeres évet zárt 2014-ben. A TriGranit legelső multifunkcionális komplexuma, a budapesti WestEnd City Center 2014-ben ünnepelte nyitásának 15 éves évfordulóját– az évi több mint 23 millió látogatót fogadó komplexum még mindig Magyarország első számú bevásárlóközpontjának számít.  A WestEnd City Center egy igazi sikertörténet a TriGranit létesítménykezelési portfóliójában. A bérlői kör összetételének folyamatos frissülése, a kereskedelem fejlesztése a modern kor elvárásainak megfelelően, az üzletek méretének és a közösségi tér kialakításának módosítása révén, valamint a kommercializáció (egyéb terek, felületek bérbeadása) és a marketingbevételek maximalizálása mind jelentős szerepet játszottak abban, hogy a ház immár 15 éve bizonyul Magyarország legjobb bevásárlóközpontjának. A komplexum sikerét jól jelzi, hogy 2014-ben 25 új márka nyitott üzletet, és 59 bérlő hosszabbította meg szerződését. 

A krakkói Bonarka City Center (BCC) több mint 13 millió látogatót fogadott, ami 4,4%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Ha figyelembe vesszük, hogy a Krakkóban található összes többi bevásárlóközpont látogatószáma csökkent, ez mindenképpen kiemelkedő eredmény. A BCC emellett egy új szolgáltatást is bevezetett ügyfelei részére: a kuponleolvasó-automaták segítségével emberi erőforrás nélkül, teljesen automatizált módon lehet vásárlási kedvezményeket érvényesíteni a bevásárló és szórakoztató központban.


A TGM másik zászlóshajója, a zágrábi Arena Centar (AC) 2014-ben 8,7 millió látogatóval büszkélkedhetett, amely 5%-os növekedést jelent a 2013-as évhez képest. 2014 igen mozgalmas év volt a bevásárlóközpont számára, mivel 25 új üzletnyitásra is sor került. Az AC fontosságát és magas presztízsét a horvátországi piacon jól jelzi, hogy számos nemzetközi márka a zágrábi bevásárlóközpontot használja a horvát piacra való belépésnek helyszínéül. Tavaly a következő márkák léptek be a horvát piacra és nyitottak üzletet az Arena Centarban: Napapijri, He by Mango, Sinsay, House, Cropp, Mohito, Reserved, Lego. Az Arena Centar szuperregionális bevásárlóközpontként is definiálja magát, mivel számos turista fordul meg üzleteiben - 2014-ben a látogatók 12%-a turista volt.


A TGM „A-osztályú” irodaépületei még mindig nagyon népszerűek a hosszú távú bérlők körében a közép-kelet-európai régióban; a budapesti WestEnd City Center Irodaház a legnépszerűbb irodaház a jól ismert Váci úti „irodaház-folyosóban”. A kihasználtsági szint a 2014 harmadik negyedévében regisztrált 89%-ról 2014 negyedik negyedévében 92%-ra emelkedett, amely jócskán a budapesti átlag felett van, és a projekt stabilitását és fenntarthatóságát támasztja alá. A TGM által kezelt másik nagy hazai irodalétesítmény, a budapesti Millenium Offices három új bérleti szerződést is aláírt, és a Morgan Stanley által bérelt terület 2400 négyzetméterrel emelkedett. A Millenium Offices kihasználtsága ezzel 73%-ról 100%-ra emelkedett, vagyis a létesítmény teljes kihasználtsággal üzemel.


„A bevásárlóközpontok és az irodák területén 2014-ben elért nagyszerű eredményeink a bérbeadás, az ingatlan- és létesítménykezelés, valamint a marketing terén szerzett szakértelmünket bizonyítják. A tavalyi évben a közel-keleti és észak-afrikai régióban, illetve Kínában is megkezdtük üzleti tevékenységünket: a TGM saját szakértői irodát nyitott Dubajban, Kairóban pedig elnyert egy jelentős megbízást. Ezek a lépések jól illeszkednek a TGM terjeszkedési stratégiájába” – mondta Philip Evans, a TriGranit Management vezérigazgatója.

 

Trigranit