A miskolci és debreceni bérleti tranzakciókat követően, melyeket egy nem élelmiszeripari ágazat vezető kiskereskedőjével kötöttek, a teljes bérbeadott terület több mint 44 600 négyzetméterre nőtt.

2013-ban a Revetas Capital sikeresen akvirálta a 12 kiskereskedelmi egységből álló, összesen több mint 45 000 négyzetmétert kitevői magyarországi befektetési portfóliót (Gaudi portfólió). A kiskereskedelmi parkok ettől fogva Park Center Hungary néven üzemeltek tovább.  

Eric Assimakopoulos, a Revetas Capital alapítója hozzátette: “A Gaudi portfólió volt az egyik legambiciózusabb befektetésünk 2013-ban, egyben a rugalmasság és az értéknövelő intenzív vagyonkezelés kiváló példája befektetőink számára. A kiskereskedelem, mint eszközosztály számára az egyik legnagyobb kihívást jelentő évtizedet tudhatjuk magunk mögött, melyet ráadásul a pénzügyi világválság által kiváltott következő gazdasági visszaesés dinamikája és a COVID-19 világjárvány által generált masszív forgalmi és operációs korlátozások is fokoztak. Mindezek miatt még inkább büszkék vagyunk a csapatunk eredményeire, akik a jelen körülmények ellenére érték el az említett sikereket."

 

Revetas Capital