Ez a negyedéves volumen az egyik legerősebb harmadik negyedéves eredmény a régió ingatlanpiacán és csak kevéssel marad el a rekordot felállító 2007-es év eredményétől.

Ezt a volument alapul véve az első három negyedés összesített befektetési értéke 5,5 milliárd euró körül várható régiós szinten, ami 22%-os éves növekedést jelent.

Kevin Turpin, a JLL KKE régiójának piackutatási vezetője nyilatkozta: „Szokás szerint az év utolsó negyedéve a legerősebb a befektetési piacokon, és figyelembe véve a még idén lezárásra váró tranzakciókat, az előrejelzéseink szerint az éves volumen el fogja érni a 8 milliárd eurót a régióban. Ha ez igaznak bizonyul, akkor 2015-ben regisztráljuk a gazdasági visszaesés óta mért legmagasabb és az elmúlt 12 év harmadik legmagasabb ingatlan befektetési volumenét.”

Jelenleg Csehország vezeti a régiós befektetési listát 43%-os részesedéssel, ezt Lengyelország követi 28%-kal, Románia 11%-kal, Magyarország 10%-kal és Szlovákia 2%-kal, míg a maradék 6%-ot a javuló teljesítményt nyújtó dél-kelet európai országok adják.
2015 első három negyedévének előzetes összesített befektetési volumene országokra bontva:       

Az elérhető legmagasabb hozamok (Prága és Varsó tekintetében) 5,75-6,00% között vannak. A kiskereskedelmi hozamok 5,00-5,25% között mozognak, az ipari ingatlanok esetében pedig 6,50-6,75% között várhatóak.

Habár a magyarországi befektetési volumen elmarad a lengyel és cseh volumen mögött, erős érdeklődést tapasztalunk a magyar ingatlanok iránt a piacon már jelen lévő és újonnan érkező befektetők részéről egyaránt, és nem csökken a helyi ingatlanalapok érdeklődése sem. Az év első három negyedévének befektetési volumene megközelítőleg 570 millió euró, ami nagyon bíztató, hiszen ez az elmúlt 8 év legmagasabb volumene” – nilyatkozta Tuza Rita, a JLL budapesti irodájának piackutatási vezetője.


„A 2015-ös Expo Real nagy motiváló erővel bíró esemény volt, hiszen egyértelműen tapasztalható volt a pozitív változás a befektetők kelet-közép európai régió Lengyel- és Csehországon kívüli országainak megítélésében. Ezek közül most Magyarország a kedvenc befektetési célpont, köszönhetően a gazdasági erősödésnek és a lendületes bérleti piacoknak” – tette hozzá Benjamin Perez-Ellischewitz, a JLL budapesti tőkepiaci vezetője.

 

JLL