A beruházás a főváros építészeti örökségének megóvása és értékmentése szempontjából is kiemelkedő jelentőségű. A patinás épületegyüttes, a felújítást követően, felsőkategóriás design hotelként, illetve prémium lakóépületként funkcionál majd, de üzlethelyiségeknek is helyet fog adni. A korszerűsítés a neves olasz építésziroda, a Lissoni Architettura tervei alapján, magyar szakértőkkel szoros együttműködésben zajlik majd. A beruházó elkötelezett az épülettömböt határoló közterületek felújítása mellett is, ezért településfejlesztési megállapodást kötöttek Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatával.

Megkapta az építési engedélyt 2019. április 8-án a BDPST Group belvárosi nagyberuházása: az egyedülállóan komplex fejlesztés révén a Budapest belvárosának egyik leglátogatottabb részén található, a Mahart-, valamint a Futura-házat is átölelő patinás épülettömb hosszú távon is fenntartható új funkciót nyer majd. A Vörösmarty tér szomszédságában elhelyezkedő épületegyüttes a felújítást követően felsőkategóriás design hotelként, valamint exkluzív lakásokat kínáló prémium lakóépületként funkcionál majd, de éttermeknek és üzlethelyiségeknek is helyet fog adni. A beruházás az építészeti örökség megóvása mellett a budapesti turizmusra is élénkítően fog hatni, de nem elhanyagolható munkahelyteremtő hatása is lesz a felső kategóriás idegenforgalom és vendéglátás területén.
A fejlesztés a belváros három patinás, különböző építéstörténetű és homlokzatú épületének komplex felújítását foglalja magában. Az Apáczai Csere János-Wekerle Sándor utca sarkán található, Weber Antal által tervezett, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár központjaként funkcionáló palota 1873-ban épült neoreneszánsz stílusban. A mellette, a Vigadó utca–Dorottya utca sarkánál elhelyezkedő, Münnich Aladár-féle Futura ház 1937-ben épült, és már modernista, valamint art déco elemeket is felvonultat. Az Apáczai Csere János utca 11. szám alatti, Kármán Aladár és Ullmann Gyula építészek által jegyzett, szecessziós palota megépítését a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság rendelte 1909-ben, innen ered az 1913-ban elkészült épület Mahart-ház elnevezése. A három épület együtt alkot egy teljes tömböt.

Az érintett három épület közül kettő lassan már egy évtizede üresen áll, emiatt az állapotuk – látható külső és rejtett belső statikai szerkezetei terén is – teljesen leromlott. A három ingatlan közül kettő nemzeti műemlék besorolású, a harmadik Futura-háznak pedig a homlokzata áll helyi védelem alatt. „Az egyes, korhű, restaurálási feladatokhoz kapcsolódó kihívások mellett azt is figyelembe kell vennünk, hogy az épületkomplexum meghatározó részei műemlékvédelem alatt állnak, így speciális elvárásoknak és előírásoknak kell megfelelnünk, hogy az építészeti örökség megóvását és értékmentését, a világörökségi helyszínhez méltóan tudjuk véghezvinni” – mondta Elekes András, a BDPST Zrt. fejlesztési igazgatója.

A renovációs munkálatokat egy világszínvonalú olasz belsőépítészeti cég, a Lissoni Architettura segítségével végzi majd a BDPST Group. „Annak érdekében, hogy az épületek eleget tegyenek a modern kor igényeinek és kihívásainak, a felújítás során napjaink legelőremutatóbb megoldásait fogjuk alkalmazni, a megújuló épületegyüttesben terveink szerint helyet kapnak majd egyedi belsőépítészeti megoldásokat felvonultató lakások, egy ötcsillagos design hotel, valamint különleges kínálatú éttermek is. Fontos megemlítenem továbbá, hogy e projekt megvalósításán keresztül új munkahelyeket teremtünk az igényes idegenforgalom és vendéglátás területén, tovább erősítve a főváros kiemelt régiós turisztikai jelentőségét” – fűzte hozzá Elekes András. Elmondása szerint az épületegyüttesben nyíló ötcsillagos hotelt a neves Marriott International lánc fogja üzemeltetni, mégpedig az Autograph Collection Hotels márka alatt, amely különleges dizájnnal és karakterrel bíró, egyedülálló, független szállodákat tömörít világszerte.

A világörökségi helyszín és a nemzeti műemléki besorolású épületek indokolták a projekt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségő beruházássá nyilvánítását. Ennek az engedélyezési folyamat során van jelentősége, ahogyan azt számos, hasonló volumenű, műemléki épületeket is érintő fővárosi vagy vidéki helyszínen megvalósult beruházás általános tapasztalata mutatja.

 

BDPST Group