„Örömünkre szolgál, hogy szakértő csapatunk az épületek tulajdonosának bizalmát elnyerve megkapta a Margit Palace, valamint a Terrapark Next A és B épületek kezelésére vonatkozó megbízást.” mondta el Salamon Adorján, az ESTON International Zrt. elnök-vezérigazgatója. A cégvezető szerint a közelmúltban átvett, összesen mintegy 43 ezer négyzetméternyi irodaterületet magába foglaló portfolió piacképes irodaházakból áll, és a folyamatban lévő tárgyalások alapján az ESTON közreműködésével a működési hatékonyság valamint a telítettség is jelentősen növekedni fog a közeljövőben.

Pintér Dániel, az ESTON PM üzletágának vezetője hozzátette: „Az irodaházak átadás-átvételénél arra törekedtünk, hogy az a lehető legrövidebb idő alatt és zökkenőmentesen záruljon le. Az üzemeltetés terén szerzett tapasztalatainknak köszönhetően már az együttműködés kezdeti szakaszában is több gyakorlati javaslatot tettünk a működési folyamatok egyszerűsítésére, ezek kedvező hatásait már hamarosan élvezhetik bérlőink. Szeretjük a kihívásokat, és bízom benne, hogy rátermettségünk bizonyításával más ügyletekre is kiterjeszthetjük üzleti kapcsolatunkat a Bluehouse Capitallal.”

A Bluehouse Capital 2004-ben alapított magántőke befektetési társaság, mely ingatlanbefektetési tevékenységét a közép-kelet európai térségre fókuszálja. A cég több jelentős befektetést is eszközölt a hazai piacon, a Terrapark A és B épületét valamint a Margit Palace irodaházat 2016-ban vásárolta meg.

Az ESTON Property Management részlege 2016-ban 50%-kal bővítette az általa kezelt ingatlanportfolió méretét, majd 2017 első negyedévében újabb 50%-os növekedést sikerült realizálni. Az ESTON PM támogatást nyújt ügyfelei számára irodai költöztetés megszervezésében és a bérlemény kialakítási munkáinak teljes körű projekt menedzsmentjében Budapesten és vidéki helyszíneken egyaránt. Az üzletág integrált szolgáltatásai révén az ESTON Iroda Bérbeadási Divíziójának bérlőképviseleti tevékenységét is támogatja.


ESTON