A 10 ezer négyzetméter alatti kategóriában díjnyertes Advance Tower II. építése tavaly tavasszal kezdődött el. A Váci úton megvalósult második fázis közel 8000 négyzetméter bérbe adható területtel 20 000 négyzetméteresre bővíti az épületegyüttest. Egyedi tervezésű üvegfelületeinek köszönhetően a komplexumban kialakított irodákban nagy a természetes fény aránya. Az irodaház mindkét ütemét okos megoldásokkal és fenntartható technológiákkal is felszerelték. A BREEAM-tanúsítvánnyal is rendelkező épületet a WELL Building Standard (WELL) minősítésének megfelelően tervezték és üzemeltetik a jövőben. A Futureal-csoport már megállapodott az Erste Ingatlan Alappal az Advance Tower értékesítéséről. A fejlesztés első ütemét vásárolta meg az ingatlanalap, a második fázis pedig határidős ügylet keretében kerülhet a portfóliójába.

Az ugyancsak győztes Budapest ONE irodapark első ütemét 2019 végén adják át, amely 25 ezer négyzetméter bérirodát, illetve 2 600 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltató egységet tartalmaz. A Budapest ONE irodapark három ütemének befejezésekor a komplexum teljességében több mint 65 ezer négyzetméter bérelhető területtel bővíti a fővárosi irodapiacot. A szalagként hullámzó épület szokatlan formája a parametrikus tervezéssel támogatott optimalizálás eredménye, alaprajzát és homlokzatát úgy alakították ki, hogy a lehető legkedvezőbb beépítést tegye lehetővé. Szimulációk segítségével a napsütés iránya, a napenergia-potenciál és a légáramlás szempontjából legideálisabb formát hozták létre. Az épület Őrmezőn, Magyarország legnagyobb közlekedési csomópontjában helyezkedik el, így - közvetlen járatokkal - akár 10 perc alatt is elérhető, emellett könnyen megközelíthető az agglomerációból és a vidéki városokból is.

A Budapest ONE és az Advance Tower Magyarországon az elsők között szerezte meg a nemzetközi WELL Building Platina előminősítését, amely a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitív hatást gyakorló szempontokat ismeri el az épületek tervezése során. A Budapest ONE-t energiatakarékos, intelligens központi épületirányítási rendszerrel szerelik majd fel, a falakat nyugalmat sugárzó színek borítják, de meditációs szoba és tágas, zöld tetőkert, tusolóval felszerelt biciklitároló, vízmentes nanotechnológiás autómosó, az épület tetején panorámás futópálya is a dolgozók rendelkezésére áll majd, emellett lehetőség lesz az elektromos autók töltésére, valamint szelektív hulladékgyűjtésre is. Az irodapark belsejében félhektárnyi nyitott közteret hoznak létre, amit szökőkutak és egyedi kialakítású zöldterület tesz majd közkedvelt találkozóhellyé.

Megtiszteltetés, hogy mindkét irodaprojekt kategóriában a Futureal fejlesztéseit díjazta a szakma. A trendeket megelőzve döntöttünk úgy, hogy WELL-minősítés szerinti irodákat hozunk létre, ennek helyességét pedig a piaci siker mellett ez az elismerés is visszaigazolta. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a jövőben is emberközpontú és előre mutató megoldássokkal felszerelt épületeket tervezzünk, amelyek képesek kielégíteni a bérlők és a munkatársak minden igényét” – mondta Futó Gábor, a Futureal-csoport alapítója.

Mind a Budapest ONE, mind az Advance Tower irodaházat a Paulinyi & Partners Építészeti Stúdió tervezte.

 

Futureal