Az új divíziót Laurent Lassier irányítja, aki több mint 25 éves szállodaipari tapasztalattal rendelkezik, az Accornál töltött évei során pedig többek között a Sofitel és a Novotel irányításáért felelt.
    
Idén márciusban a világ legnagyobb ingatlantanácsadói vállalata, a CBRE, elindította hazai hotel divízióját – a bővülő helyi piacnak köszönhetően az újonnan létrejött csapat a CBRE Hotels teljes körű szolgáltatásait nyújtja. Ezek a szolgáltatások magukba foglalják a befektetési, értékbecslési, valamint az üzemeltető kiválasztásával kapcsolatos tanácsadást, a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítését, illetve a projektmenedzsmentet és üzemeltetési tanácsadást.

A vállalat az új üzletág vezetésére Laurent Lassier-t nevezte ki azzal a céllal, hogy a közép-kelet-európai régióban nagy sikerrel működő cseh és lengyel modellek alapján kiépítse a hazai divíziót. Laurent több mint 25 éves szállodaipari tapasztalattal rendelkezik, korábban francia és nemzetközi vendéglátóipari vállalatoknál töltött be vezetői pozíciókat általános menedzsment, kereskedelem és marketing, hotelfejlesztés, valamint tanácsadás területén. A szakember az elmúlt tíz évben az Accor Group szállodaigazgatójaként dolgozott olyan márkákon, mint a Sofitel, a Mercure, a Novotel és a Budapest Kongresszusi Központ (BCC), amely jelentősen hozzájárult a közép-európai szállodaiparban szerzett tudásához és szakértelméhez.

“A szállodaipar az egész világon dinamikusan nő, a régióban és Magyarországon pedig kifejezetten jól teljesít. A helyi piac üzleti és turisztikai szempontból is rendkívül erős, így a CBRE Hotels számára nagyon fontos, hogy ezen a területen is jelen legyen” – mondta Laurent Lassier. “Az utóbbi időben mind az ügyfeleink, mind a partnereink részéről növekvő igényt tapasztaltunk a kifejezetten szállodákra fókuszáló szolgáltatásokra, így kézenfekvő döntés volt, hogy Magyarországra is kiterjesszük ezt a divíziót” – tette hozzá az újonnan kinevezett vezető, aki 19 éve él hazánkban. Laurent március elejétől tölti be az új pozícióját.

 

CBRE