A Cordia az idén februárban bejelentett vételi ajánlattétel keretében 26.595.374 darab Polnord-részvényt vásárolt meg, részvényenként 3,55 zloty árfolyamon. A vételi tranzakciót követően a vállalat Polnordban meglévő részesedése az ügylet lezárása előtt meglévő 64.042.109 részvényről (az alaptőke 65,66%-áról) 90.637.483 részvényre (mintegy 92,92%-ra) emelkedett.
A tranzakciót követően a szoros együttműködés első lépéseinek egyikeként a részvényesek új felügyelő bizottságot választottak, a testületben a Cordia képviselői kaptak helyet. Ezt követően a Polnord ügyvezetésének összetételében is a Cordia által delegált tagok kerültek többségbe.

„A Cordia vonzó befektetésként tekint a Polnordra, részben a vállalat jelentős szakmai múltja, de főként a cég tulajdonában álló jelentős telekvagyon miatt. Vállalatcsoportunk számára Lengyelország kulcsfontosságú piacnak számít, ezért döntöttünk úgy, hogy az MNB Növekedési Kötvényprogramjának keretében megvalósított első kötvénykibocsátásból befolyó források egy részét itt fektetjük be” – mondta Földi Tibor, a Cordia igazgatóságának elnöke.

A Polnord meghatározó telekvagyonában helyet kap egy varsói, kiemelkedő városfejlesztési projekt is. A vállalat a befektetések és fejlesztések terén szerzett 38 éves tapasztalatait felhasználva több projektet futtat Varsóban, valamint a Sopot, Gdansk és Gdynia által alkotott Trójmiasto (azaz Hármasváros, angolul Tri-City) városegyüttesben, de például Poznanban is rendelkezik fejlesztési területekkel. A Polnord a lengyel ingatlanfejlesztők szövetségének alapító tagja, részvényeit 1999 óta jegyzik a varsói értéktőzsdén.

 

Cordia