A 22 hektárra kiterjedő városnegyed-rehabilitációt is jegyző Cordia az idén mind a hazai, mind a nemzetközi piacon rendkívül erős évre számít, ráadásul hamarosan egy újabb nagyszabású fővárosi városrészfejlesztési projekt elindításáról fog beszámolni.

Újabb fontos állomásához érkezett Közép-Európa legnagyobb, több mint egy évtizede elindított városrész-megújítási programjának központi eleme, a Futureal-csoport által jegyzett Corvin Sétány. A Sétány utolsó lakóháza, a Grand Corvin második üteme elérte legmagasabb pontját, az épületre felkerült a szerkezetkész állapotot jelző bokréta. Budapest legszélesebb és egyik leghosszabb sétálóutcája – amely számos nemzetközi díjat is elnyert az elmúlt évek során – ezzel az összesen 558 lakásból álló épületegyüttessel nyeri el végső arculatát és válik teljessé. A Sétányt körbevevő negyed megújítása ugyanakkor folytatódik, hiszen a Futureal-csoport is több lakó- és irodaprojektet valósít meg a környező utcákban. A vállalat terveiben emellett több, eltérő volumenű komplex városfejlesztési projekt is szerepel, itthon és külföldön egyaránt.

A Grand Corvin tömegét úgy formálta az épület terveit jegyző LAB5 architects építésziroda az eredeti városszövethez alkalmazkodó léptékűvé, hogy több, eltérő karakterre bontotta fel, mégpedig a burkolatok változatosságával. A különböző karakterek a környéken található épületeket idézik: a Sétányon most először alkalmazott téglaburkolatos homlokzatok a téglából épült házakra utalnak, a mészkő pedig a Sétányon található korábbi épületekre rímel. Szintén újdonságot jelent a belső udvarok fényviszonyait javító speciális fémlemezborítás is, amelyet Magyarországon ilyen volumenű lakóépület-együttesnél még nem alkalmaztak korábban.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt több mint egy évtized alatt egy olyan nagyszabású projektet sikerült megvalósítanunk Budapest szívében, amelyben az induláskor csak kevesen hittek. A sikert nem csak a rangos nemzetközi elismerések, hanem az is mutatja, hogy a budapestiek számára is kiemelkedően kedveltnek számít ez a teljesen újjáépített városnegyed, legyen szó lakásról, ingatlanbefektetésről, bevásárlásról vagy akár munkahelyről. Az elvégzett munka nagyságát jól jelzi, hogy 22 hektár terület újult meg, ahol összesen közel egymilliárd euró értékben 2700 új lakás, 100 000 négyzetméter irodaterület és 50 000 négyzetméter kereskedelmi ingatlan épült meg. Természetesen nem állunk meg: hamarosan egy, a Sétányhoz hasonló volumenű, szintén budapesti városrészfejlesztési projekt elindításáról fogunk beszámolni” – mondta Földi Tibor, a Cordia igazgatóságának elnöke.

A Corvin Sétányon található lakások kedveltségét és különleges státuszát mutatja, hogy az itt található, bérbe adott otthonok bérleti díja – az országos és a fővárosi átlagárakkal szemben – csak átmenetileg csökkent a Covid-időszak alatt. Ez azzal magyarázható, hogy jó infrastruktúrájú, könnyen megközelíthető, népszerű környéken elhelyezkedő új építésű vagy újszerű, minőségi otthonokról van szó. Ezek ráadásul olyan irodaházak és felsőoktatási intézmények közelében találhatók, amelyek számos külföldi fiatalt vonzanak.

„Ez az év nem csak a Sétány befejezése miatt számít kiemelkedőnek a Cordia életében. A hazai piacon az idén 7 új lakóingatlan-fejlesztés elindítását, illetve rekordszámú, több mint 1800 lakás átadását tervezzük. Mindemellett 860 lakás értékesítésével számolunk, ami több mint a duplája a tavalyinak. Jelenleg több mint 600 budapesti új otthon érhető el a potenciális vásárlók számára a Cordia kínálatában, és mintegy 2100 lakás építésén dolgozunk” – mondta Görög Áron, a Cordia értékesítési igazgatója.

A Cordia nemzetközi terjeszkedése is egyre intenzívebb. Az egyik fontos pillérnek számító Lengyelországban a vállalat az idén 745 lakás eladásával számol, ami az összes piacot érintő értékesítési terv közel felét teheti ki, az Egyesült Királyságban pedig befektetéseket hajtott végre a megfizethető, szabályozott lakhatási szektorban azt követően, hogy a tavaly felvásárolt és átnevezett Cordia Blackswan megkezdte első exkluzív lakásainak értékesítését.

 

Cordia