A meghatározó, építészetileg kiemelkedő projekt első 6,600 négyzetméteres ütemét 2016 májusában, míg a 19,600 négyzetméteres második ütemet ez év szeptemberében adják át. Az épület már most olyan neves bérlőkkel büszkélkedhet, mint a Schneider Electric, a HARMAN International és a BASF Hungária Kft. és év végére várhatóan 60-70 százalékos kihasználtsággal üzemel majd.

A Cushman & Wakefield a szokásos napi üzemeltetési feladatokat látja majd el, melybe pénzügyi és technikai kiegészítő feladatok is beletartoznak. Továbbá kiegészítésképp, a Cushman & Wakefield felügyeli és irányítja a létesítménygazdálkodással megbízott alvállalkozót is.

Pados Gergely, a Cushman & Wakefield magyarországi vezetője elmondta: “Rendkívül büszke vagyok erre az új, nagyon fontos együttműködésre, mely az első jelentős üzemeltetési megbízás a DTZ-vel történt összeolvadásunk óta. Köszönöm az üzletfejlesztési csapatnak, akik az üzemeltetési szakembereinkkel karöltve egy rendkívül innovatív és kiemelkedő tervet állítottak össze, mellyel bebizonyították alkalmasságukat és szakmai hozzáértésüket.”

Szeifert János, Associate, a Cushman & Wakefield budapesti irodájának ingatlanüzemeltetési vezetője a sikerrel kapcsolatban elmondta:“A létesítménygazdálkodás felügyelete még új a cégünk számára. Az újragondolt, Asset Services üzletág célja, hogy minél szélesebb körű szolgáltatást nyújthassunk Ügyfeleink részére, melybe beletartozik a létesítménygazdálkodás, a fenntarthatóság vagy akár az ügynöki tevékenység is. Több országban dolgoztunk már együtt a Skanskával a régión belül és büszkék vagyunk rá, hogy Magyarországra is kiterjeszthetjük ezt a jó kapcsolatot.”

Schmidt András, a Skanska Property Hungary Kft. fenntarthatóságért felelős szakembere hozzátette:
„Nagyon örülünk, hogy egy ilyen sikeres és profi üzemeltető céget állíthatunk a bérlőink szolgálatába. A Cushman & Wakefield kész még a bérlők beköltözése előtt megkezdeni a Nordic Light irodaház üzemeltetési feladatainak ellátását, hogy rögtön az indulástól kezdve a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújthassa.”

A Skanska Nordic Light irodaháza Budapest leggyorsabban fejlődő irodai alpiacán, a Váci úti irodafolyosón helyezkedik el. Az épület összesen 26,200 négyzetméter zöld irodaterületet kínál majd a bérlőinek 7 emeleten és 3 földalatti parkoló szinten.

 

Cushman & Wakefield