A JLL menedzselésével valósulhatott meg a Possible 140 négyzetméteres projektje, akik a design kategóriában nevezték 2018 végén átadott elegáns, és egyben vidám közösségi terüket. Az új design a kategória legjobb négy szereplője közé juttatta a vállalatot. Az evolúciós díjért induló E&Y számára 600 munkaállomás kialakítását végezték a JLL kollégái közösen a Wing Zrt-vel, a 7.200 négyzetméteres felújítás több mint két évig tartott és magában foglalta a központi recepció és földszinti konferencia központ kialakítását is.

Kiemelkedő eredmény, hogy az employer branding kategóriában négy dobogós közül kettő is a JLL projektmenedzsmentjében valósult meg, a FrieslandCampina 195 munkaállomást hozott létre, míg az Ericsson House 24.000 négyzetméterrel lett kategóriagyőztes, mely során a HQ épületben kiemelkedő, 1.800 munkaállomás létrehozásáért volt felelős a csapat 24.000 négyzetméter területen. Továbbá, az év tervezett kereskedelmi projektjét elnyerő Skanska Nordic Light Trio épületének egyik legnagyobb, 1.000 munkaállomással, 10.600 négyzetméteren működő bérlőjét szintén a nemzetközi tanácsadó segíti az új iroda kialakításában, az új terület átadása jövőre várható.

„Rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy olyan neves ügyfelek bíznak munkánkban, akik újabbnál újabb fejlesztéseikkel, irodaigényeikkel és technológiai megoldásaikkal történelmet írnak a budapesti irodapiac és a szakmánk életében is. Több megbízónkkal már sokadik alkalommal dolgoztunk együtt, bizalmukat ezúttal is szeretném megköszönni, és gratulálni a sikereikhez. Az iroda.hu díjátadó elismeréseit részben magunkénak is érezzük, a csapatom kitartó, néha több éves munkájának gyümölcsei kerültek most szemlére, és kiválóan vizsgáztak." - mondta Onczay Gábor, a JLL PDS részlegének vezetője.

 

JLL