A globális jelentőségű eseményre – amely az eddigi legtöbb résztvevőt vonzotta -, azért a magyar fővárosban kerül sor, mivel az utóbbi években Magyarország és Budapest a szolgáltató szektor egyik európai központjává kezd válni.

A kétnapos konferenciát Szijjártó Péter, külügyi és külgazdasági államtitkár nyitotta meg. Köszöntőjében az államtitkár kiemelte a magyar kormány elkötelezettségét, hogy a szolgáltató központok meghatározó szereplőjévé váljon Magyarország az európai kontinensen, s ezáltal magas hozzáadott értékű beruházásokat vonzzon hazánkba. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal jelenleg 25 SSC projektet kezel, amelyek megvalósulás esetén további 7000 munkahelyet teremthetnek – tette hozzá az államtitkár.

Dr. Kerekes György, a társszervező HITA elnökhelyettese elmondta: az SSC szektorból érkező befektetői megkeresések az utóbbi egy-másfél évben növekvő tendenciát mutatnak sőt, örömteli hír, hogy a már Magyarországon lévő cégek is folyamatosan bővítenek.

Az ágazat egyre nagyobb térhódítását emelte ki Tóth Vazul, a Deloitte Zrt. üzletviteli tanácsadási szolgáltatásokért felelős igazgatója is, aki kifejtette, hogy a korábban többnyire csak pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó központok ma már jóval komplexebb – HR, IT, marketing – feladatokat látnak el. Tóth Vazul szerint nem véletlen, hogy az összes konferencia közül az idei a legnagyobb, mivel az SSC jelentősége egész Közép-Európában, azon belül pedig különösen Magyarországon megnőtt.

Az idei év a „Légy ösztönözve!” („Be Inspired”) vezérgondolata jegyében zajlik. A rendezvény amellett, hogy hasznos ismereteket szolgáltat az SSC szektorra jellemző legfrissebb trendekről, lehetőséget kínál személyes kapcsolatfelvételre magyarországi SSC létrehozását tervező cégek képviselőivel. A közel 700 pénzügyi  - és idén első alkalommal HR felsővezetőt is vonzó - konferencia számos potenciális beruházó figyelmét keltheti fel hazánk iránt. Olyan, világszerte meghatározó cégek vezetői látogatnak el Budapestre, mint az Avis Budget Group EMEA, a British Telecom, a BP,

a Diageo, a JT International, az Oracle, a Pfizer, a Philips, a Rolls-Royce, a Shell, a Siemens és a Vodafone.


SSC szektor Magyarországon
•    Az első SSC-k (Shared Service Center-ek, azaz üzleti szolgáltató központok) ’90-es években történt megjelenése óta a szektor dinamikus fejlődést mutat.  Jelenleg közel 80 SSC működik hazánkban, amelyek több mint 30 000 főt foglalkoztatnak.

•    Magyarország a befektetéseket támogató gazdasági környezet, a magasan képzett, több nyelven beszélő munkaerő-kínálat, valamint az SSC szektorban szerzett tapasztalatoknak köszönhetően továbbra is vonzó befektetési helyszín.

 

HITA