A vállalatok 2018-as teljesítménye alapján a piac legsikeresebb szereplője lett a WING, Magyarország piacvezető ingatlanfejlesztője, aki az Év Fejlesztője cím mellett az Év Ingatlanfejlesztése díjat is átvehette a Telekom-székház megvalósításáért.

Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett, új nevén Real Estate Awards gálán a 13 fős szakmai és 53 fős üzleti zsűri döntése, valamint a közönségszavazás eredményeképpen a WING nyerte el az Év Fejlesztője elismerést, míg az Év Ingatlanfejlesztése kategóriában a Telekom székház nyert. Az eseményen a magyar ingatlanpiac legnevesebb vállalatait díjazták.

A WING Zrt. 1999-es megalakulása óta számos sikeres, városképi jelentőségű ingatlanprojektet valósított meg hazánkban, 2018-ban pedig a vállalat eddig működésének legaktívabb évét zárta mind fejlesztői, mind befektetői területen. Nevéhez többek közt olyan ikonikus beruházások kötődnek az új Telekom-székház, Magyarország legnagyobb irodaépülete mellett, mint az Ericsson új 24 ezer négyzetméteres székháza, az ibis Styles Budapest Airport Hotel, a WizzAir oktató központ, vagy a lakópiacon tavaly elindult Kassák Residence, Magyarország első közösségi lakóparkjának fejlesztése. A WING idén is számos nagyszabású projekttel van jelen a hazai ingatlanpiacon, amelyek közül kiemelhető a fejlesztés alatt álló evosoft-Siemens székház, a Liberty Irodaház, vagy a Metropolitan Garden lakópark.

„Rendkívül sikeres évet zárhattunk tavaly, ennek következtében megőriztük és tovább erősíthettük piacvezető szerepünket. A WING eredményességének alapjai az elhivatottság, a szakértelem és a professzionális hozzáállás. Célunk, hogy világszínvonalú épületeket hozzunk létre és ezen keresztül hozzájáruljunk a magyar nemzetgazdaság fejlődéséhez. A szakmai zsűri által most odaítélt díjakat nagy örömmel fogadtuk, mivel igazolják tevékenységünk sikerét. Az elismerések cégünk összes kollégájának munkáját dicsérik, nekik ezúton is szeretnék köszönetet mondani”– mondta Noah Steinberg a WING Zrt elnök-vezérigazgatója.

Az Év Ingatlanfejlesztése díjkategóriában az ország legnagyobb irodaháza, a Telekom új székháza diadalmaskodott, amely műszaki, technológiai, környezetvédelmi és adatvédelmi szempontból is a legszofisztikáltabb épület ma Magyarországon. Prémium minőségben, határidőre, a költségkeretet betartva, teljes mértékben a Magyar Telekom igényeire szabva készült el. A maga bruttó több mint 100 ezer négyzetméteres alapterületével meghatározó a budapesti irodapiac egészét tekintve, mégis jól illeszkedik a környezetébe. Belső kialakítása teljes mértékben emberléptékű, a kávézók, találkozási pontok barátságos terek, ahol minden adott, hogy jól érezzék magukat a dolgozók.

 

WING Zrt.