Az idei pályázat sok szempontból különleges. A koronavírus járványra tekintettel a FIABCI Magyar Tagozata a pályázat elindítása előtt kikérte  a támogató szervezetek véleményét és ők azonnal egyöntetűen a szervezés elindítására szavaztak, sőt időközben a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Tájépítészek Szövetsége is csatlakozott a támogató szakmai szervezetekhez.
A FIABCI Magyar Tagozata és a pályázat támogatói azt a célt tűzték ki, hogy a járványhelyzet ellenére az idei pályázat sikeres legyen, mutassuk meg a magyar gazdaság erejét és azt, hogy bízunk a nehézségek leküzdésében.
Az ingatlanfejlesztők, kivitelezők, tervezők a rendkívüli helyzetben rendkívüli aktivitást mutattak és a pályázat történetének legnagyobb létszámú mezőnye indult idén.
A 41 létesítmény nevezése  lehetővé tette, hogy 8 funkcionális, valamint az Örökségvédelem és Környezettudatos Építés minőségi kategóriában is díjazhattuk a kategória legjobbját, mert volt három, vagy annál több induló ezekben a kategóriákban. Emellett a támogató szervezetek is adtak különdíjakat. A hagyományoknak megfelelően idén is megszületett a  pályázók szavazata alapján kiválasztott létesítmény különdíja. A pályázók titkos szavazáson  ismét a zsűri által kiválasztott legjobb három projekt egyikét tartották legjobbnak
Örvendetes, hogy végre több lakóépület is nevezett és ismét van olyan fejlesztés, amelyet magyar cég külföldön valósított meg. Ezúttal a KÉSz Kft indult  a kolozsvári Hexagon irodaházával.  
A legkülönlegesebb projekt a Zangla Solar iskola  amely magyar tervek alapján magyarok kétkezi munkájával   létesült Indiában 4000 méter magasságban a Himaláján.
A pályaművek között a magán beruházások mellett megtalálhatók a kiemelt állami beruházások és a helyi önkormányzatok által kezdeményezett fejlesztések is.
Figyelemre méltó az építészeti örökségünk gondos védelmét reprezentáló fejlesztések sikere.

A benevezett művek magas színvonala bizonyítja, hogy a magyarországi fejlesztők jó elképzeléseit , a tervezők, a  kivitelezők és az összes közreműködő  igényesen valósította meg.
A szoros versenyben a díjazottak mögött végző létesítmények is rendkívül jó minőséget képviselnek. Alkotóik nagyszerű épületeket hoztak létre és hozzájárultak településük megújulásához.
Nagyon sajnálatos, hogy idén a járvány helyzet miatt nem tudtuk a hagyományos módon ünnepélyes keretek között megrendezni az eredményhirdetést. Aki már vett részt korábban díjátadáson, tapasztalhatta, hogy a program az összes benevezett pályázat ismertetésével és méltatásával kezdődik és ez nem puszta udvariasság, mert a nem nyertes létesítmények is kiválóak.
Az idei pályázaton a zsűri ismét nagyon nehéz helyzetben volt, mert  mezőny egészében  és ezen belül minden kategóriában nagyon szoros verseny volt és komoly elemzés után választotta ki a zsűri a nyerteseket.
http://fiabcimagyarorszag.hu/announcement_news_2020.php  web oldalon minden pályaművet bemutatunk és mindenki meggyőződhet arról, hogy a benevezett létesítmények milyen magas értéket képviselnek.

A XXII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat eredménye

I. DIJAT NYERT,
AZ ÖRÖKSÉGVÉDELEM KATEGÓRIA I. DÍJÁT ÉS A SZÁLLODA KATEGÓRIA I. DÍJÁT KAPTA:
       a Párizs Property Kft.
       a Párisi Udvar 5 csillagos szálloda rekonstrukció, Budapest pályaműért

II. DIJAT NYERT,
ÉS AZ OKTATÁS KATEGÓRIA I. DÍJÁT KAPTA:
       a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.
        a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Campusfejlesztés Kreatív Innovációs Központ és Tudáspark
        kialakítása, Budapest pályaműért

III. DIJAT NYERT,
A MAGYAR URBANISZTIKAI TÁRSASÁG KÜLÖNDÍJÁT, A LAKÁSVÁSÁR MÉDIA CSOPORT KÜLÖNDÍJÁT, A MAGYAR TÁJÉPÍTÉSZEK SZÖVETSÉGE KÜLÖNDÍJÁT NYERTE ÉS A LEGJOBB PROJEKT A PÁLYÁZÓK SZAVAZATA ALAPJÁN:
      az Arkt Építész Stúdió Kft.
      a Treehouses Noszvaj pályaműért

AZ IRODA KATEGÓRIA ÉS A KÖRNYEZETTUDATOS ÉPÍTÉS KATEGÓRIA I. DÍJÁT KAPTA:
      a Futureal-csoport
      a Corvin Technology Park, Budapest pályaműért

A LAKÓÉPÜLET KATEGÓRIA I. DÍJÁT KAPTA:
      a Metrodom Építő Kft. és Hajnal Építész Iroda Kft.
      a Metrodom Panoráma Lakópark, Budapest pályaműért

AZ IPAR-GAZDASÁG KATEGÓRIA I. DÍJÁT KAPTA:
      az A-Híd Zrt.
      a Győr–Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális továbbfejlesztése pályaműért

A SPORT KATEGÓRIA I. DÍJÁT ÉS AZ ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK ORSZÁGOS SZAKSZÖVETSÉGÉNEK KÜLÖNDÍJÁT KAPTA:
      a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.
      a Puskás Aréna, Budapest pályaműért

A KULTURÁLIS KATEGÓRIA I. DÍJÁT KAPTA:
      a Városliget Zrt.
      a Millennium Háza, Budapest pályaműért

A SPECIÁLIS LÉTESÍTMÉNY KATEGÓRIA I. DÍJÁT KAPTA:
      a Haris Park Kft.
      a Haris Park, Budapest pályaműért

A MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGÉNEK KÜLÖNDÍJÁT KAPTA:
      a P92 Prónay-kastély Kft.
      a Prónay-kastély rendezvényhelyszín és szálloda fejlesztése, Alsópetény pályaműért

A MAGYAR ÉPÍTÉSZ KAMARA KÜLÖNDÍJÁT KAPTA:
      a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
      Csúszdával az udvarra - a XIII. kerületi Vizafogó tagóvoda felújítása, Budapest pályaműért

A MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGÉNEK KÜLÖNDÍJÁT KAPTA:
      az Archi-kon Kft.
      a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő, Budapest pályaműért

A MAGYAR KÖRNYEZETTUDATOS ÉPÍTÉS EGYESÜLETÉNEK KÜLÖNDÍJÁT KAPTA:
      az Archi-kon Kft.
      a Zanglai Szolár iskola, India, Himalája, Zangla pályaműért

A BUDAPESTI ÉPÍTÉSZ KAMARA KÜLÖNDÍJÁT KAPTA:
      a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
      A hétköznapok lendülete: szolgáltatóház és közösségi tér a XIII. kerületben –
      a Klapka Központ, Budapest pályaműért

AZ IRODAKERESO.INFO KÜLÖNDÍJÁT KAPTA:
      a Bonemo Kft.
      a Markó Irodák 9, Budapest pályaműért


A ZSŰRI KÜLÖNDÍJÁT KAPTA:
      Gödöllő Város Önkormányzata
      a Gödöllői Várkapitányi Lak műemléki helyreállítása pályaműért

Az idei verseny eredményhirdetésével a folyamat nem ér véget, mert a díjazottak jogot nyertek arra, hogy részt vegyenek a Wall Street Journal által  támogatott FIABCI World Prix d’Excellence nemzetközi pályázaton.
A magyar ingatlanfejlesztők, tervezők és kivitelezők munkájának magas színvonalát a nemzetközi porondon elért eredmények minősítik. A magyar pályázat győztesei idén 2 első és 5 második helyezést értek el és ezzel az első megjelenés óta Európa legjobbjaiként 24 első díjat és 35 második díjat nyertek a FIABCI World Prix d’Excellence  nemzetközi pályázaton. Bízunk benne, hogy az idei  pályázat nyertesei folytatják a hagyományokat és 2021.-ben  Párizsban a FIABCI Kongresszusa keretében megrendezésre kerülő díjátadó gálán  ismét lesz díjazott magyar projekt.

 

FIABCI