A Kreatív kiadója, a PPH Media kilencedik alkalommal rendezte meg az Online Video Award versenyét, melyen három kategóriában (szerkesztett online-videós tartalmak, márkázott online-videós tartalmak, televíziók online megjelenése) versenyeztek egymással rövid mozgóképes alkotások. A megmérettetésre összesen 68 pályázat érkezett, ebből 30-at juttatott rövidlistára a zsűri.  Az eredményhirdetést július 5-én tartották.

Az arany díjat elnyert Urban Beats című alkotás középpontjában a vállalat fejlesztései állnak egy speciális koncepcióval bemutatva. A gyors, dinamikus vágások során az épületek képi részletei mellett hangsúlyos szerepet kapnak a városi lüktetés zajai is.

Remete Tibor, az Acticity Group ügynökség kreatív igazgatója elmondta: „Az ingatlanfejlesztés komplexitását, a fejlesztések környezetre, a városra, a felhasználókra való pozitív hatását szerettük volna egy experimentális videóba sűríteni. Ez egy design ihletésű produkció, nem klasszikus image film, éppen ezért is örülünk a WING bátorságának, hogy ezt bevállalták".

„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy az Urban Beats első lett kategóriájában. Köszönjük az Activity Group csapatának és a többi alkotónak, hogy innovatív és kreatív szemléletüknek köszönhetően egy nem mindennapi rövidfilmet hoztak létre, mely megmutatja mindazt az értéket, amit vállalatunk létrehoz tevékenysége során.” – mondta Mátray Csenge, a WING marketingkommunikációs igazgatója.

Az Urban Beats megtekinthető a WING hivatalos honlapján: http://WING.hu/page/tevekenysegek

 
Stáblista:
Ügynökség - Activity Group
Kreatív igazgató: Remete Tibor
Account: Dibák Flóra
Rendező/Operatőr - Bernáth Milán the Cosmic Bunuel
Légi felvételek - Drone Media Studio - Molnár László, Géresi Gergely  www.dronemediastudio.com

 

WING