A Váci Greens belga tulajdonosa, az ingatlanfejlesztő Atenor Group eredeti terveit kibővítve, június elején megvásárolta a Fiastyúk és Madarász Viktor utca sarkán található telket is, ahová a Váci Greens „F” épületét tervezi felépíteni. Az új beruházással az irodakomplexum bérbe adható területe 135.000 négyzetméterre nő majd. Az A kategóriás Váci Greens a bérlői igényeket maximálisan szem előtt tartva a legkorszerűbb berendezésekkel, tágas központi terekkel és zöld területekkel várja a cégeket.

A most átadott „C” épület a fejlesztési terület észak-keleti részén helyezkedik el, melyet már 2014-ben száz százalékban bérbe vett a GE csoport. „Annak érdekében, hogy egy világszínvonalú, globális központot hozzunk létre Európában 2017-re, amely több mint 2000 főnek biztosít munkahelyet, számos lehetőséget vizsgáltunk meg alaposan. Itt kezdődött közös utunk az Atenorral, amikor a Váci Greens mellett döntöttünk a Globális Üzleti Szolgáltató Központ otthonaként Európában, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök avatott fel 2014 februárjában. Azzal, hogy az irodaparkban újabb épületet veszünk igénybe, melyet továbbiak építése követ, jól fejezi ki, hogy az Atenorra megbízható partnerként tekintünk, és bizonyíték a GE Magyarország melletti elkötelezettségének is” - fogalmaz Bjorn Bergabo, a GE Global Operations Európáért, Oroszországért és a FÁK-ért felelős ügyvezető igazgatója.

Újabb épület készül el 2016-ban

A projekt harmadik, „B” épületének befejezése 2016 elejére várható közel 24.500 négyzetméternyi irodaterülettel. A tervek szerint a negyedik, „D” épület fejlesztése is megkezdődik 2016 folyamán, köszönhetően a Váci Greens iránti élénk bérlői érdeklődésnek. „A folyamatos megkeresések nem csak annak köszönhetőek, hogy jelenleg a fővárosban kevés új, korszerű, irodaház áll rendelkezésre, hanem a Váci Greens nagyon olcsó üzemeltethetőségnek és alacsony energiafelhasználásnak. A „C” és „B” épületek esetében például talajhő hasznosításával a számítások szerint évente várhatóan 7-8 hónapon át nem kell külső energiát igénybe vennünk sem a fűtéshez, sem a hűtéshez” – emeli ki Borbély Zoltán, az Atenor projektigazgatója.

A Váci út még mindig sláger

A Váci Greens az egyik legnagyobb jelenleg futó budapesti ingatlan-beruházás. A fejlesztést az Atenor Group saját forrásból finanszírozza. Az irodakomplexum a budapesti irodafejlesztések közül elsőként nyerte el a BREEAM „Excellent” minősítést 2011-ben, majd ugyanezen évben megkapta a Bloomberg „Legjobb Irodafejlesztés” díját is Magyarországon. A brüsszeli tőzsdén jegyzett Atenor csoportnak jelenleg 14 futó projektje van Európában.  A Váci úti „irodafolyosó” még mindig a legkeresettebb terület a budapesti irodaingatlan-piacon, ez a terület fedte le 2014-ben a piac 25%-át. Népszerűségének elsődleges okai a belvárosból való egyszerű megközelíthetőség autóval és tömegközlekedéssel, valamint a rendkívül versenyképes bérleti konstrukciók. A Váci Greens kiváló munkakörnyezetet kínál a tágas terekkel és a gondozott külső zöld területekkel, sétatávolságra a Duna Plázától és az M3-as metró állomásától.