A mostani, illetve a további épületek telkeinek ára, illetve a most átadott irodaház építési költsége 40 millió eurót tett ki - mondta Borbély Zoltán projektigazgató.

Jo Indekeu, Belgium magyarországi nagykövete azt emelte ki, hogy a belga innováció megjelent Magyarországon. Ezzel utalt a nagykövet arra, hogy az épület megkapta a BREEAM "Excellent" minősítését. A Building Research Estabilishment Environmental Assesment Method világszerte elismert környezeti minősítő rendszer az ingatlanfejlesztések teljes folyamatát vizsgálja nemzetközi standardok szerint. Ez a zöld minősítés megnyilvánul az üzemeltetési költségben is. Amíg a Váci úti irodaházak üzemeltetési költsége 4-4,5 euró havonta négyzetméterenként, addig a Váci Greens esetében nem éri el a 3 eurót sem, vagyis egyharmadnyi a bérlők megtakarítása.

Olivier Ralet, az Atenor Group vezérigazgatója pedig azt hangsúlyozta, hogy a társaság saját tőkéből finanszírozta a beruházást, ami válságos időkben különösen előnyös. Borbély Zoltán elmondta, hogy a bérleti díj 11,9-12,9 euró havonta és négyzetméterenként, attól függően, hogy hányadik emeleten helyezkedik el az iroda, és milyen a tájolása.

Eddig a terület 25 százalékát adták bérbe, de őszre megtelik a ház bérlőkkel - mondta. A telken további három épületben, mintegy 80 ezer négyzetméternyi irodának jut hely, de a telket határoló Fiastyúk utca túloldalán is építhető még egy 18-20 ezer négyzetméteres irodaház. A folytatás attól függ, hogy melyik reménybeli bérlővel tudnak előbb megállapodni. Közülük kettő ugyanis egy teljes épületet kibérelne - tette hozzá a projekt menedzser.
   
A fejlesztő Atenor Group 30 éve tevékenykedik az ingatlanpiacon, részvényeit a brüsszeli Euronext tőzsdén jegyzik. Közép-Európában 2007 óta van jelen, kiemelt befektetési területe Magyarország mellett Románia.

 

Forrás: MTI