A kimondottan kiskereskedelmi ingatlanokat célzó befektetések összege elérte a 6,6 milliárd eurót, 27%-kal meghaladva az előző év azonos időszakának eredményét (5,2 milliárd euró) és 20%-os növekedést mutatva a 2009-2013 közti időszak első negyedéveinek átlagához képest.

     
Földrajzilag a befektetési aktivitás nagy része - a teljes volumen 63%-a - továbbra is az Egyesült Királyság és Németország nagy, likvid piacaira koncentrált. Az Egyesült Királyság piacain élénk aktivitás mutatkozott 2,3 milliárd eurós volumennel, ami 27%-kal haladta meg az 5 éves negyedéves átlagot, míg Németországban néhány nagy tranzakció eredményeképpen 1,8 milliárd euró volumennel zárult a negyedév, ami 56%-kal magasabb, mint az 5 éves negyedéves átlag. Jelentős növekedés mutatkozott Olaszország, Spanyolország és Írország fellendülő piacain, valamint Hollandiában is, ami azt mutatja, hogy a befektetők érdeklődése földrajzi értelemben is szélesedik.  
James Brown, a JLL európai kiskereskedelmi piackutatási vezetője elmondta: „Azok a nagy tranzakciók, amelyek az Egyesült Királyságban és Európában kiemelkedő hozamokkal zárultak, azt tükrözik, hogy az első osztályú bevásárlóközpontok lankadatlan érdeklődésre tarthatnak számot a befektetők részéről, továbbá hogy erősödik irántuk a helyi, illetve nemzetközi márkák érdeklődése. A javuló gazdasági hangulatot figyelembe véve arra számítunk, hogy az egyre növekvő befektetett tőke és a befektetési célpontok mind földrajzi, mind ingatlantípus szerint szélesedő skálája 2014-ben magasabb éves befektetési volument ígér, mint a tavaly év égi 26,6 milliárd euró. Az egyetlen tényező, ami ezt az előrejelzést megingathatja, az a korlátozott mértékben elérhető minőségi kínálat, mely lehetséges, hogy nem lesz képes felvenni a lépést a kereslettel.”


Tuza Rita, a JLL magyarországi piackutatási vezetője hozzátette: „ Magyarországon nagyon hasonló a helyzet, hiszen a kiskereskedelmi ingatlanok iránt rendkívül nagy érdeklődést tapasztalunk. Itthon 2014 első negyedévében csak kiskereskedelmi ingatlanokat értékesítettek több, mint 50 millió euró értékben. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy már ebben az egyetlen negyedévben 24%-kal meghaladta a kiskereskedelmi ingatlanok iránti befektetési aktivitás a tavalyi év egésze során rögzített volument. Várakozásaink szerint a második negyedévben is a kiskereskedelem fogja dominálni az ingatlanbefektetéseket, és ebben a szektorban az éves befektetési érdeklődés akár az elmúlt 3 év legmagasabb volumenét is elérheti.” 

 

JLL