Az irodaház tizennégy évig volt a vállalat portfóliójának része, és a bérlőjének nyújtott testreszabott szolgáltatásoknak köszönhetően máig teljes kihasználtsággal működik.

Ingatlanportfóliója átstrukturálásának részeként értékesítette a XIII. kerületben található 8000 négyzetméteres Twin Office Centert az S IMMO Hungary. A cég 2005-ben vásárolta meg az épületet, amelyet a korábbi bérlő kiköltözését követő átfogó felújítás után egy éven belül teljes egészében újra bérbe is adott. A munkálatok részeként újjáépítették a homlokzatot és az előteret, az új bérlő számára ügyfélszolgálatot alakítottak ki, valamint korszerűsítették a teljes gépészeti rendszert.

Barabás Géza, az S IMMO Hungary ügyvezetője elmondta: „Úgy gondolom, hogy sikerünk titka az volt, hogy az épülethez és annak adottságaihoz a legmegfelelőbb bérlőt találtuk meg. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy amióta az ingatlan a tulajdonunkba került, végig 100 százalékos kihasználtsággal működött. A mostani tranzakcióban való közreműködéséért köszönet illeti a CBRE ingatlanbefektetési csapatát, ezen belül Jakab Zsoltot, továbbá dr. Perlaki Szabolcsot, az OPL Ügyvédi Iroda partnerét az S IMMO jogi képviseletének ellátásáért.”

 

S IMMO