A hazai startup irodák igényességükkel és maximalizmusukkal már kivívták elismerésünket, s ez most sincs másként. Olyan munkahelyi körülményekkel, belsőépítészeti designnal és atmoszférával lepnek meg bennünket, amely ma már a világ vezető cégeire jellemző sikeresség egyfajta elengedhetetlen velejárója.


Január óta 110-en dolgoznak a Ustream 1800 négyzetméteres budapesti irodájában, amely a San Franciscó-i központ budapesti fejlesztőközpontja lett, kiegészítve a kisebb képviseleteket. A világörökség részét képező, unikális Andrássy úton meglepően hat a cég megjelenése, a kapocs szerepét e két világ között a loft tér tölti be. A régmúltban Divatcsarnokként használatos épület hatalmas tereivel nagyszerű lehetőséget adott a technológiai vállalatnak és az Y-generációnak.


Fehér Gyula – John Hammel és Brad Hunstable társaként – öt éve alapította a céget, amely az élő, interaktív videó közvetítésben betöltött vezető szerepüknek köszönhetően napjainkban már világszerte ismert. Innovatív technológiai megoldásokkal, kiterjedt közösségi és értesítési funkciókkal képesek összekötni korlátlan számú közvetítőt és nézőt, lehetővé téve bárki számára, hogy a tartalom élőben láthatóvá váljon, így például tökéletesen alkalmas zenei fesztiválok vagy sajtótájékoztatók közvetítésére. Eredeti célként az Irakban állomásozó katonáknak készítették az eszközt, hogy beszélgetni tudjanak a családjukkal, hiszen ez csak nagyon rövid ideig engedélyezett számukra. Így egyszerre tarthattak kapcsolatot az összes családtagjukkal.


Majd 50 helyszínt térképeztek fel, mielőtt a kiválasztották az 1911-ben átadott, szecessziós-neoreneszánsz stílusjegyekkel rendelkező épületet, melyben felújításra került a Lotz terem is. A fejlesztés teljesen új megvilágításba helyezte az épületet, miközben homlokzata és belső struktúrája eredeti pompájában érvényesül. A központi szerepet betöltő, fedett átrium természetes megvilágítása remekül példázza a modern munkakultúra egyik fő elemét, amely el is választja és össze is köti az irodatereket. A munkafázisokra kialakított csapatok íróasztal-csoportokat alkotva dolgoznak különböző pontokon elhelyezve, míg a koncentráltabb fókuszmunkára a közösségi terekben, a konferenciateremben és a négy tárgyalóban van lehetőség. Itt az Europa Design által ajánlott Herman Miller gyártó Sayl széke biztosítja a hosszú távon is kényelmes ülést, a spanyol Actiu lehajtható lappal rendelkező Trama asztalai pedig a praktikus munkavégzést.
 
A megfelelő bútorbeszállító megtaláláshoz a Ustream még tavaly írt ki egy beszerzési tendert, amit tehát az Europa Design nyert el. A cég stílusban és funkcióban egyaránt alkalmazkodott a belsőépítész által támasztott elvárásokhoz. Mivel a tervezők a kristálykupola szerkezetéhez hasonlító motívumrendszer ismétlődését álmodták meg, így a munkaállomások kiválasztása fontos tényező volt, és ezért esett az olasz IVM - Arko asztalcsaládra a választás, amelynek legfőbb jellemzői, hogy könnyed szerkezetű, és a megszokottól eltérő, zárt trapéz formájú lábszerkezettel bír. A székek kiválasztását hosszú próbafolyamat előzte meg, amelynek során a dolgozók hetekig tesztelték a versenyben levő  székeket, majd a legtöbbjük által megszavazottra esett a választás. A  Herman Miller - Mirra modellje, amely a tavalyi Év Irodája verseny nyertes Avis Budget Group BSC irodájában is szép számmal megtalálható, itt is az Y generáció győztes választásának bizonyult.


A két emelet között az átjárást egy áttörés biztosítja, így nem kell a külső lépcsőházat használva megközelíteni az 5. és 6. szintet. A lounge tér e belső lépcsőház köré szerveződik, ahol bőrkanapéval, fotelekkel és növényekkel fogadnak az igényes közösségi terek, amelyeket mindkét emeleten a személyes tárgyak elhelyezésére szolgáló szekrénysorok határolnak. A nagy térnek és a körkörös elrendezésnek köszönhetően adott a fluiditás; az eltérő funkciók egységbe kerülnek, ezzel otthonos, laza atmoszférát teremtve. Az 5. szinten szabadon maradt terület bővítésre is lehetőséget ad.
 

A tudatos tervezés érezhető mindenütt, miközben az egyedi lakberendezési elemek és bútorok spontaneitást is mutatnak. Itt egy álló, akusztikus telefonfülke - a holland Buzzispace terméke szinte tökéletesen szűri a zajt -, ott egy elvonulásra alkalmas kuckó a mennyezet alatt, ahová lépcsősor vezet, hogy a babzsákon heverve kreatív ötleteken elmélkedjen a dolgozó, vagy csak relaxáljon egyet. Mindenütt babzsák, puff, fotel, növény és persze fény. A 3. szinten pedig egy hatalmas biciklitároló található, amely 40 kerékpárt képes befogadni. Van itt persze még tusoló is, hiszen sokan sportolnak, például futnak napközben, és utána jól jön a frissítő zuhany. Az épület felújítása után egyébként alapmotívummá vált a kristály, ez a falon végigkúszó mintákon is visszaköszön, és a 7. szinti kristálykupolában teljesedik ki, amely a közösségi élet központja.


A kristálykupola a felújítás során került kialakításra, egy köríves terasszal párosítva, ahonnan a munkatársak könnyű pihenéssel egybekötve a város egyik legszebb kilátásában gyönyörködhetnek, a tetőteraszról fél Budapestet belátni.  A tengerzöld színű padló nyugtatólag hat a kreatív, néha zaklatott lelkeknek, a napernyő, a padok, az asztalok és a grillező – amelynek használatához időpontot kell foglalni a grill-naptárban –, egy majális és egy tengerparti nyaralás keveredő hangulatával hívogatnak a napsütésben.  A hangulatot fokozza a csocsó- és pingpongasztal is.


„Nagyszerű élmény egy ilyen izgalmas épületben tervezni, hiszen egy átlagos bérirodában nincsen ilyen karakteres tér és hangulat. Igazi kihívás volt itt egy jól működő, hatékony irodát tervezni, hogy eközben a teret ne rontsuk el” – mondta Láncos Áron, a tervező, a MádiLáncos Stúdió társtulajdonosa.


„Kivételes lehetőség egy ennyire izgalmas térbe illesztett, tökéletes szinergiát nyújtó belsőépítészeti terv alapján egy igen fogékony megrendelőnek színekben és innovációkban gazdag berendezési tárgyakat szállítanunk!” – foglalta össze a projektet Feuertag Ottó az Europa Design tulajdonosa.

 

Europa Design