November 9-én az OTP Ingatlanbefektetési Alap megvásárolta a Duna Pláza bevásárlóközponttal szemben található BSR Center irodaházat egy, a GLL Real Estate Partners kezelésében lévő ingatlan alaptól.

Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő portfoliófejlesztési stratégiájának része, hogy elsősorban „A” kategóriás ingatlanokkal bővíti az immáron több, mint 200 milliárd forint nettó eszközértékű befektetési alap portfolióját. Az OTP Ingatlanbefektetési Alap célja a meglévő portfóliójának folyamatos frissítése, tisztítása, bővítése és egyes ingatlanok esetében fejlesztéseket is tervez. A hazai ingatlanok mellett az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő a környező országokban is vizsgálja a befektetési lehetőségeket.

A tranzakció kapcsán Dr. Barna Zsolt az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő elnök-vezérigazgatója elmondta: „Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő megújult üzleti stratégiájának olyan üzleti ingatlanok felelnek meg, akár Budapesten, akár vidéken, amelyek jó lokációval, kedvező bérbeadottsággal és jó bérlői mix-el rendelkeznek. Az ezeknek a szempontoknak megfelelő, „A” kategóriás ingatlanok minden esetben felkeltik az érdeklődésünket. Meggyőződésünk, hogy a Váci út az egyik legdinamikusabban fejlődő üzleti negyed a fővárosban, ezért is fordítunk rá különös figyelmet. Nem véletlen, hogy a West End Business Center, valamint a Váci Greens B épületének megvétele után itt vásároltunk újabb nagy értékű ingatlant. Azt tapasztaljuk, hogy a befektetők jelentős érdeklődést mutatnak ingatlanalapjaink iránt, így a kellő likviditás is rendelkezésre áll, hogy tovább növekedhessünk, ezért terveink szerint a jövőben is aktívak maradunk”.

A most megvásárolt BSR Center irodakomplexum több, mint 22 ezer négyzetméternyi kiadható irodaterülettel, kétezer négyzetméter feletti üzlethelyiséggel és egy 334 férőhelyes mélygarázzsal rendelkezik. Az épület befektetői vonzerejét a dinamikusan fejlődő környék és a kiváló közlekedés mellett növeli, hogy bérbeadottsága 90% feletti, a fővárosi átlagnál magasabb. A bérlői mixe kiegyensúlyozott, részben multinacionális, részben pedig tőkeerős hazai cégekkel feltöltött az irodaépület.

 

OTP Ingatlanbefektetési Alap