Az Oxford Economics adatai szerint 2014-ben Magyarország volt Európa legjobban fejlődő gazdasága. Az egyre kedvezőbb makrogazdasági kilátások segítik a bérlői aktivitást, és a Cushman & Wakefield arra számít, hogy ez a folyamat 2015. második félévében is kitart. Az évek óta visszafogott fejlesztési volumen hatására a kihasználatlanság Budapesten jelentősen lecsökkent (pillanatnyilag 14,2%), és most először a régió nagy vetélytársát, Prágát is maga mögé utasította. 

Ehhez a kihasználatlansághoz egy rekord mértékű bérbeadási volumen is párosult 2015. első félévében: a tavalyi év hasonló időszakához képest 12 százalékkal volt magasabb a bérbeadási volumen, a nettó piaci felszívás pedig 40 százalékkal haladta meg a korábbi évben mért értéket. Látható azonban, hogy a kereslet folyamatosan meghaladja a kínálatot, ezért az év második felében az üres terület mértéke tovább csökkenhet, a felszívás pedig növekszik. Ezeknek hatására arra számítunk, hogy egyre több irodapiaci fejlesztés kerül majd elő a fiókból, bár azok átadására még várhatóan várni kell.

A budapesti irodapiaci aktivitással kapcsolatban Hegedűs Orsolya Associate, a Cushman & Wakefield vezető elemzője elmondta: “A budapesti irodapiac fellendülése 2015 első felében is folytatódott. Az összes bérbeadás mértéke elérte a 280.000 négyzetmétert, melyből 213.500 négyzetméterre szóló bérleti szerződés a második negyedévben került aláírásra. Ez a valaha mért legmagasabb negyedéves adat, amely azonban néhány nagy volumenű tranzakciónak – és elsősorban a T-Com 55.000 négyzetméteres előbérleti szerződésének - volt köszönhető. Az év hátralévő részére a kilátások pozitívak: amíg a kereslet meghaladja a kínálatot, a kihasználatlanság tovább csökken, és a legjobb minőségű területek esetében az ösztönzők is csökkennek. Ez várakozásunk szerint a nagybérlők által leginkább preferált alpiacokon már bérleti díj növekedést jelez, akár rövidtávon is és utat nyit a spekulatív fejlesztéseknek.”

Mike Edwards, a Cushman & Wakefield budapesti befektetési üzletágvezetője hozzátette: “Az ingatlanpiac most kimondottan kedvez Budapestnek. Az elmúlt öt év visszafogott kínálata azt eredményezi, hogy kevés a jó minőségű épület, viszont kiemelkedő a kereslet azon bérlők részéről, akik felismerik, hogy a munkakörnyezet a jó teljesítmény és a munkaerő szempontjából mennyire fontos. A bérleti díjak tovább emelkednek, míg a hozamok csökkennek, de eltart majd pár évig, amíg a kínálat képes lesz erre reagálni, így ez a legmegfelelőbb időszak a befektetésre”.

 

Cushman