Hamarosan új, bevásárlóközpontokban szokatlan intézmény nyitja meg kapuit a Camponában. A bizalom könyvtárát az ötlet névadójáról Helen könyvtárának neveztük el, és azért rendezzük be látogatóinknak, hogy legyen számukra egy békés olvasósziget, ahol megbújhatnak és nyugodtan olvashatnak. A CPI Property Group által most bemutatott koncepció egyelőre még ismeretlen magyarországi bevásárlóközpontokban: az emberek leadhatják itt megunt könyveiket, és cserébe egy másikat vihetnek haza. A könyvtár napközben mindenki rendelkezésére fog állni, a polcokon található könyveket bárki helyben olvashatja. Célunk, hogy ezzel a több mint 100 m2-es hellyel is felhívjuk a figyelmet az olvasás és a hasznos időtöltés fontosságára, valamint bevonzzunk olyan fiatalokat is, akik esetleg más módon töltenék el szabadidejüket. A Campona vezetése más kezdeményezéseivel együtt abban szeretne segíteni, hogy Budafok -Tétényen létrejöjjön egy újabb közösségi tér, amelyet szabadon használhat minden, olvasni szerető látogató.
Ahhoz, hogy igazán sok könyvünk legyen, a látogatók segítségét is szeretnénk kérni. A Campona területén négy, jól látható, plakátokkal ellátott helyen kosarakat helyeztünk el, kérjük, adják le itt megunt könyveiket. Érdemes részt venni a kezdeményezésben, mert így új könyvekhez is juthatnak, illetve akár még olvasóbarátokat is szerezhetnek.
 
A könyvtár különleges programokkal is várja majd decemberben és januárban a látogatókat. Egyik első programunk során idősek és gyerekek közötti találkozókat, foglalkozásokat szervezünk, hogy így hozzuk közelebb egymáshoz a két generációt. Terveink között szerepel egy könyvklub kialakítása is, ahol kedvenc olvasmányaikról beszélgethetnek a látogatók. Helyet adunk a jótékonykodásnak is. Lehetőség lesz adakozni, jótékonysági akciókban részt venni, illetve érdekes előadásokat meghallgatni különböző témákban. Ha valakinek megtetszik egy könyv és haza szeretné vinni, de nem hoz helyette másikat, azt is megteheti. Ekkor azt kérjük, hogy egy kisebb összeggel a Budafok-Tétényi Család- és Gyer-mekjóléti Központot támogassák.

Nagy Éva a Campona családi élményközpont üzemeltetési vezetője így indokolja a szokatlan kezdeményezést:
„Szeretünk olvasni és szeretnénk, ha mások is így lennének ezzel. Manapság ez fontosabb, mint valaha, hiszen fiataltól az idősebbekig a legtöbb ember valamilyen képernyő előtt ül egész nap, vagy a telefonjával van elfoglalva.” A Campona tulajdonosa a CPI Property Group a következő években komoly változásokat tervez a bevásárlóközpontban: még több minőségi programot és élményt szeretne látogatóinak kínálni. A közösségi térként működő otthonos bizalomkönyvtár az első komoly lépés efelé.
Helen Könyvtárát Magyarország egyik legnépszerűbb írója fogja megnyitni december 5-én. Kilétét hamarosan eláruljuk. Addig is arra kérünk mindenkit, segítsenek megtölteni a polcokat, hozzák el már megunt könyveiket!  
 
A Campona egy másik meglepetéssel is szolgál látogatóinak: munkatársai a központ első emeletén egy gyönyörű, elegáns, klasszikus, fekete zongorát helyeztek ki. Bárki, aki arra jár, kipróbálhatja, játszhat rajta, vagy hallgathatja mások zenéjét. „A zene szeretete ugyanúgy összehoz embereket és közösséget teremt, mint az olvasás szeretete.” mondja Renata Kodadova a Campona kereskedelmi vagyongazdálkodási részlegének vezetője. „Azt szeretnénk, ha a látogatóink nemcsak vásárolni, hanem minőségi időt tölteni is eljönnének ide, és örömmel vennének részt közösségteremtő, élményt adó kezdeményezéseinkben. Célunk, hogy a Camponát a következő négy évben Magyarország legnagyobb élményközpontjává fejlesszük. A bevásárlóközpont a következő években jelentős változáson és bővítésen fog átmenni. Ez idő alatt még több közösségi élményt és az életet kellemesebbé varázsló kezdeményezéssel fogja meglepni látogatóit.   

 

CPI