A kormány éppen egy évvel ezelőtt vette meg a XI. kerület Dobogó nevű részén azt a hatalmas területet, amelyre a dél-budai szuperkórházat szánja. A telek a főváros nyugati kapujában, a vasút és az M1-M7-es autópályák, valamint a régi 7-es országút találkozásánál fekszik, közeli kapcsolatban a 4-es metró végállomásával és a buszpályaudvarral. A közelben még kisrepülőtér is működik. Magyarország egyik legnagyobb multimodális közlekedési csomópontja nemcsak a belvároshoz esik közel, de a dél-budai agglomerációból, valamint a közeli nagyvárosokból – Székesfehérvárról vagy Tatabányáról is – 40 percen belül megközelíthető mintegy 250 ezer ember számára. Becslések szerint naponta közel 165 ezren veszik igénybe a 4-es metró kelenföldi végállomását, a vasútállomást és a buszpályaudvart.  

A környéken azonban nem a Budai Egészségügyi Centrum az egyetlen fejlesztés. Gőzerővel épül Őrmezőn az egyik legnagyobb hazai ingatlanfejlesztő csoport hatalmas irodafejlesztési projektje, az irodaháztól néhány perc távolságra pedig egy szórakoztató- és bevásárlóközpont. Magyarország harmadik legnagyobb bevásárlóközpontja a plázadizájn legújabb generációját hozza el Budapestre. A háromszintes épületben 200 üzlet kap helyet. Az üzletközpont várhatóan 2019 végén nyitja meg kapuit.

A környék kezd felzárkózni a kerület drágább városrészei mellé. Árnövekedésben már így is kiemelkedik Újbudából: míg a kerület egészében 2013 és 2016 között másfélszeresére (50 százalékkal) nőttek a négyzetméterárak, Kelenföldön az emelkedés a 60-70 százalékot is elérte. A dinamikus árnövekedés ezt követően is folytatódott. A NAV adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint a XI. kerület egészében a lakások négyzetméterárai 2016-hoz viszonyítva tavaly és 2018 eddig eltelt időszakában 421 ezer forintról 487 ezerre nőttek (tehát a drágulás 16 százalékos volt). Az őrmezői lakótelepen a négyzetméterek átlagára mára elérte a 385 ezer forintot, ami 2016-hoz képest 17 százalékos emelkedést jelent. A két másik lakótelepen, a Kelenföldin és a Gazdagrétin az árnövekedés 16, illetve 14 százalékos volt, így ma ezekben a lakóövezetekben 402, illetve 419 ezer forintot kell fizetni a panellakások négyzetméteréért.

„Addig is, ameddig a kórház-, iroda- és bevásárló-központ beruházások elkészülnek, még tovább élénkülhet a kereslet: a környék lakásai immár kedvező befektetési célpontok is egyben. A tulajdonosok már most beárazzák a javuló életminőséget és az infrastruktúrát, a szépülő környezetet. A pályaudvar közvetlen vonzáskörzetében – Őrmezőn és a Kelenföldi lakótelepen – a kerületi átlagot továbbra is meghaladó áremelkedés várható, ugyancsak értékálló környék marad a családi házas Péterhegy is” – jósolja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

 

OTP Ingatlanpont