A korhűen helyreállított és műszaki tartalmában tökéletesen modernizált 125 éves épület által képviselt folyamatos értéknövekedés az ingatlanfejlesztő sikeresen megvalósított, jól átgondolt építészeti koncepciójának és üzleti modelljének eredménye, amely most a nemzetközi befektetői térképre is felhelyezte az elegáns irodaházat.
A Pesti Hírlap és a Légrády (majd Zrínyi) Nyomda egykori székháza neves műemlékvédelmi, fenntarthatósági, ingatlanfejlesztési, építészeti és kivitelezési versenyeken bizonyult Közép-Kelet Európa és a világ legjobb épületének, 2013 és 2015 között összesen 18 díjat begyűjtve.

Az irodaház röviddel 2014-es átadása után már 100%-ban bérbeadásra került elismert hazai és nemzetközi cégekkel kötött hosszútávú szerződések révén, így magas hozamú, értékes befektetési termékként kerülhetett értékesítésre még ugyanebben az évben. A múlt héten bejelentett második értékesítési tranzakciót követően kijelenthető, hogy az Eiffel Palace a hazai irodaházakkal történő összehasonlításban minden idők legmagasabb hozamát biztosítja mindenkori tulajdonosának.

Kovács Attila, a Horizon Development ügyvezető partnere így értékeli a projekt három éve töretlen, szakmai és pénzügyi sikerét: „Véglegesen megcáfolódott az a – politikai felhangokkal átitatott, nem ingatlanszakmai szempontok szerint mérlegelt, mégis széles körben publikált – kijelentés, miszerint az Eiffel Palace piaci áron felül talált vevőre 2014-ben. Tökéletes pénzügyi visszaigazolás és szakmai visszajelzés, hogy a Magyar Nemzeti Bank három év elteltével ilyen magas haszonnal tudta újraértékesíteni a cégünk által fejlesztett presztízs irodaházat. A piac számára ismét megerősítésre került, hogy az Eiffel Palace egy igazi – globálisan is figyelemreméltó – ingatlanfejlesztési sikertörténet, pénzügyi szempontból vizsgálva pedig egy maximális kihasználtsággal működő, stabil, biztonságos, értékálló befektetés.”

 

 

Horizon Development