A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján közzétett elemzés szerint a hitelintézetek ügyfélhitel állományának visszaesése az áprilisi lassulás után 2013 májusában ismét mérséklődött: a május végi állomány már csak 0,1 százalékkal maradt el az előző hó végitől. A részvénytársasági bankok hitelállománya minimálisan, a szövetkezeti hitelintézeteké jelentősebben emelkedett, a fióktelepeké viszont tovább csökkent az év ötödik hónapjában.

A szektorban meghatározó súlyú bankok hitelállománya a 2008. szeptember végi csúcs óta havonta átlagosan 0,8 százalékponttal lett alacsonyabb. A 2013 májusi állomány több mint 30 százalékkal marad el a 2008. szeptemberi értéktől, és hozzávetőlegesen a 2006. november végi hitelvolumennel egyezik meg.


Nőtt a vállalatok hitelállománya

A fióktelepek mindenkori állományát az aktivitás mellett jelentősen befolyásolták az intézményi átalakulások, így ez az alszektor 2011. szeptember végén érte el hitelezési csúcspontját. Azóta hitelállományuk csaknem folyamatosan, összességében 32,5 százalékkal csökkent, hektikusan alakuló mérlegfőösszegük pedig 14,5 százalékkal szűkült.

A hiteleken belül a vállalati hitelek állománya 0,3 százalékkal növekedett ugyan, trendváltásról azonban még korai lenne beszélni az elemzés szerint. A beruházási hitelek lanyhaságára utal, hogy a vállalati hiteleken belül tovább (0,4 százalékponttal, 36,4 százalékra) emelkedett a rövid lejáratú hitelek aránya.



Kevesebbel tartozunk, de kevesebb a betétünk is

A háztartások hitelállománya viszont tovább – ezúttal 0,5 százalékkal - csökkent. A háztartási hitelezésen belül májusban – a megelőző hónapokhoz hasonlóan - mind a jelzáloghitelek, mind a gépjárműhitelek, mind az egyéb fogyasztási hitelek állománya zsugorodott, a folyószámlahitelek állománya pedig gyakorlatilag stagnált.

A hitelintézetek közvetlen külföldi finanszírozásának a visszaesése májusban lényegesen kisebb mértékű (6,4 százalék) volt, mint az április havi csökkenés (14,5 százalék), ám ez is jelentős forráskivonásként értékelendő, amit nem tudott ellensúlyozni a belföldi betétek 0,4 százalékos bővülése.

A belföldi betéteken belül a vállalkozói betétek állománya 1 százalékkal bővült, a háztartásoké viszont - az átlagkamatok folytatódó csökkenésével párhuzamosan – 1,4 százalékkal visszaesett. A háztartások az alternatív magtakarítási formák közül az állampapír-állományt a megelőző havinál kisebb, a befektetésijegy-állományt pedig nagyobb mértékben növelték.

A hitelállomány májusban alig változott, így a mérlegfőösszeg összehúzódásában fontos szerepet játszott a szuverén hitelintézeti követelések csökkenése. A jegybanki eszközök és állampapírok állományának mérlegen belüli súlya még így is viszonylag magas, május végén 24,6 százalék volt. Ezen belül 3,8 százalékkal csökkent a jegybanki eszközök, és 1,8 százalékkal nőtt az állampapírok állománya. A hitelintézetekkel, a háztartásokkal és a hazai vállalkozásokkal szemben a külföldiek májusban kis mértékben csökkentették magyar állampapírban lévő befektetéseiket - ismerteti az elemzés.

 

MTI