A 48 000 m2 bérlőképviseleti tranzakció 75%-a újratárgyalás, illetve hosszabbítás volt, míg a maradék 25%-ra vonatkozó bérleti szerződést új irodaterületre kötötték meg. Az újratárgyalók között volt többek között az Avaya, a Béflex, a Nestlé, a Philips, a Xerox és  a White&Case ügyvédi iroda.  „Kitűnő eredményként könyveljük el, hogy cégünk bonyolította a 2013-as év legnagyobb bérlőképviseleti tranzakcióját. Egy, már Magyarországon jelen lévő, kb. 19 000 m2 irodaterületet elfoglaló amerikai SSC hosszabbított a Váci úton. Kedvező folyamatnak véljük, hogy az év folyamán két új cég is megjelent Magyarországon új operációval, a Systemax és a Greif” – mondta Starmann Mária, a Jones Lang LaSalle bérlőképviseleti részlegének vezetője.


A Greif,  a Johnson&Johnson  és a Teva nagyvállalatok a költözés mellett tették le voksukat.  A JLL kimagasló pénzügyi megtakarításokat ért el az ügyfeleinek és  - az erősen változó piaci viszonyok ellenére - a tranzakciókat maximális biztonsággal bonyolította le. Néhány tranzakciót stratégiai tanulmány készítése előzte meg, mely segített az ügyfelek igényeit kimerítően megismerni, így biztosítva az ideális iroda azonosítását és a szerződés megkötését.


“Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a közel 50,000 m2 tranzakció fele helyben megnyert üzlet volt, míg a másik fele a JLL globális ügyfelei közül került ki” – mondta Starmann Mária.


A tavalyi év sikerei után a JLL bérlőképviseleti csapata optimista, hiszen igen erős 2014-es évre számít. Jelenleg közel 40 000 m2-re vonatkozó megbízáson dolgoznak és további megbízások megkötése várható a közeljövőben. A bérlőképviseleti részleg számos projektet bonyolít a JLL projekt menedzsment csapatával közösen; jelenleg egy energetikai nagyvállalat székház projektjén és egy nagyméretű üzleti szolgáltató központ tranzakcióján működnek együtt.

 

Jones Lang LaSalle