A XI. kerületben formálódó új városközpontban található Magyarország legnagyobb multimodális csomópontja, amelynek forgalmát tovább bővíti a nyártól már az Etele térig járó 1-es villamos is. A környék fejlődéséhez ugyancsak hozzájárulhat a tervezett dél-budai “szuperkórház” létrehozása.

Budapest dinamikus fejlődésével egyre nagyobb igény mutatkozik új, minden igényt kielégítő városközpontok kialakítására a főváros belvárosközeli kerületeiben. A XI. kerület Etele tér–Őrmező által határolt területek fejlesztése ennek jegyében indult el, ahol párhuzamosan valósulnak meg kiemelkedő magán- és állami beruházások. Májusig összesen közel 10 000 tonna betonacél és 100 000 m3 beton felhasználásával a kivitelezés új szintjére lépett a Budapest ONE Business Park, valamint az Etele Plaza bevásárló- és szórakoztatóközpont. A több mint 1600 darab elemes homlokzat beszerelésével már kirajzolódott az irodapark 27 500 négyzetméteres első ütemének végső formája. Az 55 000 négyzetméter bérbeadható területű Etele Plaza legmagasabb pontjára pedig már ősszel felkerülhet a szerkezetkész állapotot jelző bokréta.

Az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában, a Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál megvalósuló két nagy ívű fejlesztés - közvetlen járatokkal - akár 10 perc alatt is elérhető a belvárosból. Nyáron indulhat meg a forgalom az 1-es villamos új, XI. kerületi szakaszán a Fehérvári út és az Etele tér között, ami tovább bővíti az átszállási lehetőségeket. A Budapesti Közlekedési Központ korábbi pályázatán nyertes tervek szerint egy multimodális eszközváltó csomópont valósulhat meg Budapest ONE irodaház és a vasútállomás közötti területen. A metróaluljáró feletti buszpályaudvar és az 500 férőhelyes P+R parkoló a terepviszonyokat kihasználva szintben elkülönülne a kerékpáros és gyalogos közlekedéstől. Emellett már tervfázisban van a Budapest-Kelenföld és Ferencváros háromvágányú vasúti kapcsolat kialakítása, ezen belül is a Danubius és Népliget-Fradiváros elővárosi megállók kialakítása, a Déli összekötő vasúti Duna-híd átépítése, az M1-es autópálya 2-szer 3 sávra bővítése Budapest és Győr, illetve az M7-esé Budapest és Balatonvilágos között, de előkészítő szakaszba ért a Dél-Budát Csepelen keresztül a Ferencvárossal összekötő Galvani híd, és a kapcsolódó úthálózat fejlesztése is. Az Újbudán az elkövetkező években épülő egészségügyi központ a köré épülő infrastruktúra és az egészségpláza funkciója miatt összekapcsolja a XI. kerületet és az agglomerációt.

A Budapest ONE irodapark három ütemének befejezésekor a komplexum teljességében több mint 65 ezer négyzetméter bérelhető területtel bővíti a fővárosi irodapiacot. A szalagként hullámzó épület szokatlan formája a parametrikus tervezéssel támogatott optimalizálás eredménye, alaprajzát és homlokzatát úgy alakították ki, hogy a lehető legkedvezőbb beépítést tegye lehetővé. A Paulinyi – Reith & Partners szimulációk segítségével úgy tervezte az épületet, hogy a napsütés iránya, a napenergia-potenciál és a légáramlás szempontjából legideálisabb forma jöjjön létre. Az irodaház Magyarországon az elsők között szerezte meg a nemzetközi WELL Building Platina előminősítését, amely a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitív hatást gyakorló szempontokat ismeri el az épületek tervezése során. A Budapest ONE-t energiatakarékos, intelligens központi épületirányítási rendszerrel szerelik majd fel, a falakat nyugalmat sugárzó színek borítják, de meditációs szoba és tágas, zöld tetőkert, tusolóval felszerelt biciklitároló, vízmentes nanotechnológiás autómosó, az épület tetején panorámás futópálya is a dolgozók rendelkezésére áll majd, emellett lehetőség lesz az elektromos autók töltésére, valamint szelektív hulladékgyűjtésre is. Az irodapark belsejében fél hektárnyi nyitott közteret hoznak létre, amit szökőkutak és egyedi kialakítású zöldterület tesz majd közkedvelt találkozóhellyé.

A Paulinyi - Reith & Partners által tervezett Etele Plaza területén összesen 180 üzlet kap majd helyet. A legnagyobb divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre, valamint közel 1300 parkolóhely várja majd a látogatókat. A főváros első okosplázájában a legfejlettebb helymeghatározó és navigációs rendszer könnyíti meg a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a plázában pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül. A Futureal-csoport fejlesztése, a várakozások szerint naponta mintegy 40 ezer vásárlót vonz majd a fővárosból, az agglomerációból és a közlekedési csomópontból könnyen elérhető vidéki városokból. A főbejárati homlokzatot Magyarország legnagyobb 1200 négyzetméteres üvegfal szerkezete, valamint a homlokzaton térben kiugró és visszahúzott dobozszerkezetek formavilága határozza meg. A Dyer építészeti és design stúdió által megálmodott belső térben, a lágy vonalvezetés mellett, egy közel 200 négyzetméteres interaktív LED kijelzős média felület hozza el Magyarországra a bevásárlóközpont-dizájn legújabb generációját. Az Etele Plaza elegáns előcsarnoka, a divatmárkák folyosói, az attraktív belső rendezvénytér, valamint az éttermi szinthez közvetlenül kapcsolódó terasz teremt majd egyedülálló világot a látogatók számára.

 

Futureal