Ebben a negyedévben nem adtak át új irodaépületet. A budapesti modern irodaállomány (beleértve a spekulatív és saját tulajdonú épületeket) 3.230.100 négyzetmétert tesz ki. Ebbe beletartozik 2.587.780 négyzetméter „A” és „B” besorolású modern spekulatív irodaterület és 642.320 négyzetméter saját tulajdonú iroda.
 
Az irodaállomány évente történő felülvizsgálata során 30 irodaház mérete változott, további 4 irodaház kikerült a modern iroda állományból mivel nem felet meg BRF által felállított kritériumoknak. Emellett 1 irodaházat adtak el végfelhasználónak, így a saját tulajdonú állományhoz lett sorolva. Ennek következtében modern iroda állomány közel 8.000 négyzetméterrel csökkent.

 
Az üresedési ráta 2,8 százalékponttal csökkent 2014 azonos időszakához viszonyítva és 0,5 százalékponttal kevesebb, mint az előző negyedévben.  Jelenleg 15,7%-on áll. A legalacsonyabb szint továbbra is Dél-Budán van 10,2%-kal, míg a fővárosi alpiacok közül a Váci úton a legmagasabb 18,7%-kal. Az Agglomerációban továbbra is átlag feletti, magas az üresedési ráta (32,6%).


A kereslet 64.010 négyzetmétert tett ki, ami ugyan fele az előző negyedéves szintnek, de csupán 5%-kal marad el az első negyedéves kereslet 5 éves átlagától.


Változott a kereslet megoszlása, ebben a negyedévben az új bérbeadások feleltek a legnagyobb arányért 43%-kal. Szerződéshosszabbítások csupán 31%-os piaci részesedéssel járultak hozzá a teljes volumenhez, míg a bővülések átlag feletti arányban, 19%-kal képviseltettek. Továbbá egy ingatlant vettek meg végfelhasználók a Nem-Központi Pest alpiacon, ami saját tulajdonú tranzakciónak minősül (4.680 négyzetméter).

 
A Pest központi és Váci úti alpiacon volt a legmagasabb a tranzakciós arány, mindkét lokáció több 20%-ot képviselt a teljes keresletből.

A negyedév legnagyobb tranzakciója szerződéshosszabbítás volt a Park Atriumban 5.300 négyzetméteren. Ezt követte egy új bérbeadás több mint 3.000 négyzetméteren a Buda Business Centerben és egy szerződéshosszabbítás 3.000 négyzetméteren a Danubius irodaházak harmadik épületében.

A negyedév során rögzített 165 tranzakció átlagos mérete 388 négyzetméter volt, azonos a 2014 első negyedéves átlaggal, de kevesebb, mint az elmúlt 5 évben regisztrált első negyedéves átlagérték. (488 négyzetméter).

A nettó abszorpció 13.960 négyzetmétert tett ki az első negyedévben, ennyivel nőtt a teljes bérbeadott irodaállomány egy negyedév alatt. A Váci úti irodafolyosón kiemelkedően magas volt, 9.220 négyzetméter.

 

 

DTZ