Az ingatlan- és befektetésmenedzsmentre specializálódott tanácsadó cég a piaci visszajelzések alapján rövidebb bérleti szerződésekre számít az elkövetkezendő két évben, továbbá arra, hogy egyre nagyobb lesz az érdeklődés a gyorsan költözhető – és talán egyszerűbb konfigurációjú – irodák iránt.

Emelkednek az effektív (bérlői ösztönzőkkel csökkentett) bérleti díjak azoknak a piacoknak a nagy részén, amelyek tavalyi évi teljesítményét az elmúlt hetekben vették górcső alá a JLL ingatlantanácsadói a társaság európai irodáinak bevonásával. A jelentés szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy egyre keresettebbek a minőségi irodaterületek. „Az elmúlt két évben ézehetően felerősödött a trend, amely alapján egyre nagyobb különbségeket láttunk kihasználtságban és bérleti díjakban az A kategóriás és az azon kívüli irodaházak között, és ez a folyamat várhatóan folytatódik az idén is” – emelte ki a felmérés egyik közös nevezőjét Pál Tamás, a JLL budapesti irodájának üzletfejlesztésért felelős igazgatója.

A JLL összefoglalója szerint a 2010-től 2019-ig tartó időszakban az Európa nagyvárosaiban bérelt irodaházaknak átlagosan 58 százaléka volt A vagy A+ kategóriás. Ezzel szemben a 2020-szal kezdődő és 2021 közepéig tartó másfél évben már 70 százalékos arányt mértek ugyanebben a szegmensben. „A trend kiváltó okai között előkelő helyen szerepel, hogy a bérlői oldalon egyre inkább meghatározóvá válik a dolgozói kényelmet szolgáló modern műszaki megoldások alkalmazása és a munkavállalók egészsége, valamint az úgynevezett „wellbeing” szolgáltatások iránti igény: mind több bérlő helyezi előtérbe azt, hogy a dolgozók igényeit a lehető legmagasabb szintű szolgáltatás csomaggal elégítse ki” – erősítette meg Major Krisztina irodapiaci tranzakciós vezető. Ezzel párhuzamosan a fenntarthatóság is egyre megkerülhetetlenebb, továbbá a munkahelyek teljes digitális átalakulása, ami szintén komoly hajtóereje a fejlődésnek.

Bár a szakemberek úgy vélik, ezekkel a kihívásokkal az újabb építésű irodaépületek könnyebben birkóznak meg, érzékelhető igény mutatkozik a meglévő, régebbi irodaterületek felfrissítésére, illetve a változóban lévő bérlői elvárásoknak megfelelő optimalizálására, modernizálására. Ebből az szempontból Budapesten Frankfurthoz és Münchenhez hasonló a helyzet: mindhárom városban 25 százalék körüli a modernizált irodák aránya a teljes bérelhető állományból, míg például Stockholmban ez mindössze 5 százalék. Vannak extrém példák a másik oldalon is, hiszen Milánóban 62, Brüsszelben pedig 46 százalék a felújított irodaterek aránya.

„Már a pandémia előtt is érezhető volt a kereslet élénkülése a megnövekedett rugalmasság irányába, és ezek az elvárások azóta csak fokozódtak, sokszor alapelvárások szintjén fogalmazódnak meg" – szögezik le a JLL tanácsadói. Ezek az igények azonban már rövidtávon is jó hatást gyakorolhatnak a piacra, hiszen – megtámogatva a fenntarthatóság előtérbe kerülésével – hozzájárulnak az irodaállomány funkcionális és minőségi fejlesztéséhez.

A globális tanácsadócég a flexibilis feltételek további térnyerésére számít, beleértve ebbe a rövidebb bérleti időszakokat, vagy a szerződés lejárat előtti kilépési lehetőséget (break option), vagy a növekvő érdeklődést az azonnal költözhető irodák iránt. Ami az idei irodapiaci trendeket illeti, Pál Tamás első helyen a hibrid munka elfogadását emelte ki, mivel ez kulcsfontosságú lesz az adott szervezet agilitásának és rugalmasságának fenntartásában. Szintén központi kérdéssé válnak az emberközpontú munkaterületek és workplace-stratégiák, amelyek megkerülhetetlen szerepet kapnak a tehetséggondozásban, akárcsak a munkavállalói sokszínűség, az egyenlőség és a befogadás kultúrájának minél szélesebb körű terjesztése. A szakember szerint a holnap munkahelye az emberek fizikai és mentális jólétét előtérbe helyezve ösztönöz a javuló teljesítményre. Végezetül kiemelte: 2022-ben látványos elmozdulásra számíthatunk a stratégiai tervezést és döntéshozatalt megalapozó technológiai intelligencia terén is, különösen a big data-ban rejlő potenciál kihasználásában.


JLL