A Magyar Ingatlanszakmai Egyesület 2015. június 15-én írta ki az idei, immár tizenhetedik Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot, amelynek lebonyolítását ezúttal is a Magyar Ingatlanszövetség vállalta magára. A pályaművek benyújtásának határideje szeptember vége volt, ezt követte a bírálat, majd a november 23-i ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó. A neves szakmai zsűri a kiírásnak megfelelően a három legjobb helyezettet díjazta, továbbá a pályázók a támogató szakmai szervezetek különdíjaiért is versenyeztek. Ez utóbbiak közül a Lakásvásár Médiacsoport az „FTC Stadion színvonalas megvalósításáért” ítélte oda különdíját a Market Építő Zrt-nek. A nyertesek képviselhetik Magyarországot a FIABCI World Prix d'Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíjpályázaton.

„Hazai és nemzetközi viszonylatban már számos elismerés bizonyítja, hogy egy rendkívüli, multifunkcionális létesítményt alkottunk, melyre mindannyian büszkék lehetünk” – mondta a díj elnyerése kapcsán Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója.


e291880334d18287db4f91c9cccb8e70.jpg


Húszéves fennállása alatt a Market Építő Zrt. közel hatvan építőipari, építészeti és ingatlanfejlesztési díjat nyert, továbbá választották már a „Legjobb Munkahelynek”, illetve munkahelyi videójával is közönségdíjat érdemelt ki.

A vállalat 2013-ban nyitott új irányba a magasépítésen belül. Az addig főként ipari, logisztikai, kereskedelmi, hotel és szállásjellegű épületekből, valamint irodaházakból álló portfólió mellett sportlétesítmények építésébe kezdett. Az elmúlt két évben megvalósított tizenegy beruházás vívó-, kézilabda-, kosárlabda- és vízilabda-csarnokok, wellnessközpontok, továbbá edzőközpontok és labdarúgópályák építését és felújítását foglalta magában. Ezek közül messze kiemelkedik a főváros IX. kerületében megvalósult Groupama Aréna. Európa egyik legmodernebb multifunkciós létesítménye, a Ferencváros labdarúgócsapatának otthona nemzetközi viszonylatban is rendkívül rövid idő, a korábbi stadion bontásával együtt mintegy 14 hónap alatt épült fel – ebben a nagyságrendben a világon a leggyorsabban.

Az alig több mint egy éve, 2014 augusztusában átadott aréna Magyarország első „zöld” stadionja. A független brit ingatlanszakmai szervezet, a BRE (Building Research Establishment Limited) a BREEAM International Bespoke 2010 rendszerben minősítette a létesítményt. Ennek során kilenc különböző paraméter (egyebek mellett az energiafelhasználás, a beépített anyagok, a közlekedés és a hulladékkezelés) alapján értékelte a projektet, és az egyes elért pontszámok súlyozásával határozta meg annak összteljesítményét. A Groupama Aréna a tanúsítás során a BREEAM GOOD minősítést szerezte meg.

A kivitelezés során számos olyan megoldást alkalmaztak, amelyek az energiahatékonyságot szolgálják. A teljesség igénye nélkül megemlítendő az alacsony energiafelhasználású világítás, a hővisszanyerős szellőztetőrendszer, az intelligens épületfelügyeleti rendszer és a megújuló energiaforrások hasznosítása. A környezeti hatások mérséklése szintén fontos törekvés volt, ennek jegyében – az előre kidolgozott hulladékgazdálkodási terv alapján – az építés során keletkező hulladéknak több mint 75 százalékát újrahasznosították, illetve nagy arányban használtak fel a bontásból származó törmeléket is.

A Groupama Aréna a beépített anyagok mennyisége tekintetében is a legek közé tartozik: itt épült az ország legnagyobb acélszerkezete, illetve több betont használtak fel, mint bármely másik budapesti épületben. Az előre gyártott acél- és betonelemek egyaránt hazai vállalkozásoknál, Kecskeméten, illetve Dunaújvárosban készültek. A tervezésen és az építkezésen mintegy háromezer ember dolgozott, összesen hárommillió munkaóra ráfordítással.

A létesítmény műszaki színvonala és technikai felszereltsége ma egyedülálló Magyarországon. A gólvonal-technológiától a mérkőzéselemző rendszeren és a készpénzmentes fizetésen át a teljes területen elérhető ingyenes wifi-hálózatig számos megoldás szolgálja a nézők kényelmét.


Heart Communications