A fenntartható bővülés másik pillérét a válság előtti időszakhoz hasonlóan a lakóingatlanok és kereskedelmi magánberuházások számának jelentős növekedése jelenthetné, ami a keresleti és finanszírozási oldal problémái miatt rövidtávon vélhetően nem realizálódhat.

Az építőipari ágazat egészét tekintve a szeptember havi termelés értéke 9,3%-kal meghaladja 2012 azonos időszakának adatait, míg 2013 első három negyedéve az előző éves, azonos időszakban mért termelési volumenhez képest közel tíz százalékkal magasabb. Ugyan az előző évhez képest mind az egyéb építmények, mind az épületek építése főcsoport közel azonos növekedést mutat, előbbi a 2010-es, utóbbi pedig a 2011-es szint közelébe került az idei bővüléssel. Az idei év minden havi adata arra utal, hogy az építőiparnak sikerült elmozdulnia az eddigi, 2012-es mélypontról, ugyanakkor a 2013-as év nem hozott ugrásszerű növekedést.

Szeptember végén a szerződésállomány volumene 37,6%-kal meghaladja az egy évvel korábbit, így közel kétszerese az eddigi legalacsonyabb értéket mutató, 2011 végi volumennek. A harmadik negyedévben kötött új szerződések volumene folyó áron közel 50%-kal meghaladja a tavalyi bázist, amely azonban továbbra is a felgyorsult ütemben lehívásra kerülő uniós forrásokból finanszírozott infrastruktúrafejlesztésnek és kisebb részben állami magasépítési valamint ipari magánberuházásoknak köszönhető.”

 

Zempléni Kommunikáció