Jelentős belmagasság, grandiózus lépcsőházak, díszes mennyezet, hangulatos étterem, kávézó, és gyönyörűen karbantartott belső udvar várja bérlőit a Budafoki úton.

Amikor 1939-ben Julius Meinl megépítette korszerű gyártelepét a Budafoki és Galvani utca sarkán, biztosan nem gondolta, hogy az épület 80 évvel később irodaházként születik újjá. Az épületegyüttes életében az újjászületés 2016-ban kezdődött az új tulajdonossal, aki teljes felújításba kezdett. Az épületek homlokzati- és új tetőszigetelést kaptak, szükség szerint kicserélték a nyílászárókat, a közműveket és a gépészetet, az irodákba energiatakarékos klímát szereltek, az önálló "B" épületet automata árnyékoló rendszerrel egészítették ki. Emellett felújították és korszerűsítették az irodapark 6 darab személy- és teherliftjét is és az udvaron elektromos autótöltő is helyet kapott.

A Lokomotív ház "B" épülete 2.500 négyzetméteren várja leendői bérlőit, mindössze 5 kilométeres távolságra a Ferenciek terétől. Az Új Duna-híd megépítésével valamivel könnyebben elérhető lesz ez a terület is, Budapest egyik legizgalmasabban fejlődő térségében. Továbbra is szeretettel várjuk leendői bérlőinket, akik akár Önálló Székház projektben gondolkodnak, és azokat is, akik csak a "B" épület egy szintjét foglalnák el.

Petki Ildikó Ügyvezető, PSH Properties Kft.