Jellemzően két éven belüli megtérülési idővel kalkulálhatnak azok az üzemeltetők, akik hosszú üzemidejű, karbantartás-igényes helyeken – ide tartoznak az irodaházak, plázák hotelek garázsai, parkolóházai  – tervezik a ledes-technológiára való váltást – mondja Nagy Zsolt, aki magyar kkv ügyvezetőjeként egy immár nemzetközi piacra is bevezetett,  ötéves világítástechnikai szabadalmat menedzsel.


Az ügyvezető az OGH hírügynökségnek elmondta, nemcsak Magyarországon kell ádáz árversenyt folytatni a távol-keleti termékekkel, hanem Nyugat-Európában is, de arra is rávilágított, hogy az árverseny illetve  az indokolatlan spórolás sokféleképpen bosszulhatja meg magát.    


„Tanúi voltunk többek között Németországban is baleseteknek, miután egy parkolót átalakítottak távol-keleti – amúgy igen kedvező árú, ígéretes – berendezésekkel, amelyek azonban nem voltak képesek már rövid távon sem a megfelelő színhőmérsékletet és fénymennyiséget  teljesíteni. A parkolóházban történt balesetek kapcsán úgy tapasztaltuk, hogy az ügyvédek igen felkészültek: a helyszínen megvilágítási méréseket hajtottak végre, amelynek során megállapításra került, hogy a kérdéses helyeken a szabvány előírásai nem teljesültek. Így igen komoly kártérítéseket kellett fizetniük a parkolót üzemeltető cégeknek, akik  nem biztosították a megfelelő körülményeket” – összegzi tapasztalatait Nagy Zsolt, a Hungaro Lux Light ügyvezetője.


Az interjút itt hallgathatod meg.


Magyarországon is számos pláza, irodaház illetve hotel rendelkezik nagy forgalmú parkolóval, mélygarázzsal. A Hungaro Lux Light szakemberei már számos világítástechnikai előtanulmányt készítettek, és felhívták a figyelmet arra, hogy több helyen – jelen állapot szerint – kétséges a szabványoknak való megfelelés. Felmérték egyben azt is, hogy a rekonstrukció milyen költségekkel és milyen megtérülési idővel járna. Itthon még sokkal inkább azt tapasztalták, hogy a kedvezőbb árúnak tűnő távol-keleti termékeket preferálták  az üzemeltetők, de a megvilágítás színvonala a legritkább esetben volt megfelelő (volt ahol a beszerelt világítótestek fele fél év után már nem is működött).


„Természetesen név nélkül tudunk olyan budapesti parkolóházat is említeni, ahol történt már súlyos baleset, és ez több tízmillió forintjába került az üzletháznak. A megfelelő világítás ugyanakkor nem feltétlenül kíván ledes fejlesztést. Lehetne akár T5-ös, hagyományos fénycsöveket is alkalmazni, ha a régi, elöregedett T8-asokat akarjuk kicserélni. De semmiképpen sem szabad abba a csapdába beleesni, hogy a hagyományos fényforrások árához közelítő ledes terméket választanak az üzemeltetők, mert az egyrészről nem a kívánt műszaki tartalmat fogja képviselni, másrészt a parkoló autókban, a vásárlók testi épségében, illetve az üzletház jó hírében okozhat kárt az elégtelen fénymennyiség” – hívja fel a figyelmet a hibás üzleti szemlélet veszélyeire a világítástechnikai szakember.

 

OGH Hírügynökség