Megvan a H2Offices komplexum első bérlője: a Skanska által fejlesztett irodaházat választotta legújabb, magas minőségű vendéglátó egységének helyszínéül a KANTIN brand alatt működő étteremhálózat, mely 2019-ben indult útjára. 1200 négyzetméteres terület, sokszínű kínálat, kellemes hangulat és kiemelkedő, egyedi design jellemzi majd. A koncepció lényege, hogy minőségi alapanyagokból készítenek éttermi színvonalú fogásokat, melyek között mindenki megtalálja a számára megfelelő megoldást, legyen szó akár komoly üzleti ebédről, vagy gyors és finom étkezésről ebédidőben. Egészséges – így például vegetáriánus és vegán – ételek széles választéka, minőségi alapanyagok jellemzik majd a kínálatot. Az étterem mellett egy hagyományos görög taverna várja majd a látogatókat á la carte ajánlattal és a irodai munkaidőn túli nyitva tartással, egy görög-magyar konyhafőnök irányítása alatt. Ezen kívül egy speciality kávézó is elérhető lesz egy partneri együttműködésnek köszönhetően azok számára, akik esetleg csak egy kávét, gyümölcslevet vagy péksüteményt szeretnének elfogyasztani.

Ahogyan Cseke Amarilla, a Skanska bérbeadási és vagyonkezelési menedzsere elmondta: “Nagyon örülünk, hogy a KANTIN étterem az első bérlőnk, hiszen szemléletmódjuk és működési alapelveik igen hasonlóak azokhoz, amiket mi is követünk. Az egyik legfontosabb szempont számunkra az volt, hogy a H2Offices irodaházban dolgozók számára magas minőségű és változatos egészséges étkezési lehetőséget biztosítsunk, és nagy lépést tettünk most ebbe irányba. Biztos vagyok benne, hogy a további bérlők számára is hozzáadott értékkel bír, hogy ilyen magas minőségű étkezési lehetőség lesz elérhető az irodaházunkban.”

A H2Offices irodakomplexum első fázisának építése 2020 augusztusában kezdődött a Fővárosi Vízművek egykori telkén a dán Arrow Architects építésziroda koncepciótervei alapján.

Hagyományos skandináv design elvek és környezettudatosság jellemzik majd az új épületegyüttest, mely használói igényeire fókuszálva, mégis a természettel harmóniában fog működni. A LEED és WELL, valamint WELL Health & Safety tanúsítványok megszerzését célzó fejlesztés nagy, a víz elemet előtérbe helyező kertet, sokféle étkezési- és rekreációs lehetőséget nyújt majd az itt dolgozók számára.

A KANTIN étteremhálózat tulajdonosai, Szini Béla és Hegyi Attila több mint húsz év tapasztalatával a hátuk mögött döntöttek az épülő irodaház mellett. “Az éttermeink magas minőséggel, a lehető legjobb alapanyagokkal és attraktív designnal várják a vendégeket. Egyszerűen mondva bisztró stílusú étkezést biztosítunk egy irodai kantinban. Amikor megismertük a H2Offices épületét, azonnal beleszerettünk a dizájnba és a lokációba. Nagyon nagyra értékeljük a Skanska munkatársainak elkötelezettségét és csapatszellemét, amiknek köszönhetően ez a megállapodás létrejött. Ritkaság egy olyan fejlesztővel találkozni, aki érti, hogy egy irodai környezetben működő vendéglátó egység más megközelítést igényel a tulajdonosok részéről és a Skanska ilyen. Nagy várakozásaink vannak ezzel a vállalkozással kapcsolatban.” - hangsúlyozta Hegyi Attila tulajdonos.

A döntés meghozatalában a VLK Cresa ingatlan tanácsadói segítették őket. “A munkaerő toborzásban és -megtartásban egyaránt nagyon fontos eszközzé vált az irodák minősége és az épületben igénybe vehető szolgáltatások széles köre. Az újabb munkavállalói generációk többek között tudatosan mérlegelik, hogy milyen minőségi étkezési lehetőségek vannak az irodaházban, illetve a környéken. Az olyan magas színvonalú éttermek, mint a KANTIN egyre népszerűbbek és elengedhetetlen, hogy ez a terület is kiemelt figyelmet kapjon az irodák bérlése, vásárlása során. Büszkék vagyunk arra, hogy kizárólagosan képviselhetjük a KANTIN brandet a budapesti piacon, mert hiszünk abban, hogy a koncepciójuk egyedi és nagy értéket képvisel a tulajdonosok, valamint a fejlesztők számára. Mind a Skanska, mind a KANTIN csapatának sikeres együttműködést kívánunk.” - nyilatkozta Losonci György, a VLK Cresa ingatlanszakértője.

A H2Offices irodakomplexum összesen 67 000 négyzetméternyi bérelhető területet kínál majd. Az első épület a földszinten kívül nyolc emelettel és három földalatti parkolószinttel fog rendelkezni. A generáltervezői munkát a Studio IN-EX, a tájépítészeti tervezést pedig a Lépték-Terv végzi.

 

Skanska