A több mint 300 millió euró (100 milliárd forint) beruházási értékű környezetbarát épület egyben Magyarország első okosplázája is.

A Futureal fejlesztésében megvalósult újgenerációs plázában a látogatókat eddig sosem tapasztalt látványvilág várja. Míg az Etele Plaza külső megjelenését elegáns dobozszerkezetek különleges egymásba hatása, valamint a Magyarország legnagyobb egybefüggő homlokzati üvegfelülete határozza meg, addig az épületen belül a terek lágy vonalvezetése egyedi belső hangulatot teremt. A nagyvonalú előcsarnok, a divatmárkák folyosói, az attraktív belső rendezvénytér, valamint a zöldtetős, teraszos kapcsolatával hazánk legtágasabb éttermi szintje a legfrissebb bevásárlóközpont designt hozzák el Budapestre. A Paulinyi & Partners Építészeti Stúdió és a Dyer Group (belsőépíteszet) által tervezett komplexumban a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre található.

Az Etele Plaza Magyarország legnagyobb multimodális közlekedési csomópontjánál helyezkedik el, így a belvárosból közvetlen járatokkal akár 10 perc alatt is elérhető. A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró és az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál fekvő bevásárlóközpont lokációjának köszönhetően napi több tízezer vásárlót vonz majd a fővárosból, az agglomerációból és a multimodális közlekedési csomópontból könnyen elérhető vidéki városokból.  Az Etele Plaza elsődleges vonzáskörzete Budapest egyik legsűrűbben lakott területe, ahol megközelítőleg 235 ezren élnek. A környék lakói az országos átlagos vásárlóerő 125 százalékával gazdálkodnak eddig viszonylag alacsony kiskereskedelmi ellátottság mellett.

Tele legekkel

A vásárlók az Etele Plazában a legismertebb márkák választékából válogathatnak. A bevásárlóközpontban nyitja meg többek között első budai üzletét a Peek & Cloppenburg divatvállalat. A spanyol Inditex-csoport a Magyarországon elérhető valamennyi márkaüzletével, élükön a Zarával találkozhatnak a vásárlók, akik itt már a cégcsoport legfrissebb üzletkialakítási koncepcióját is megismerhetik. Ugyancsak Etele Plazában indítja el első hazai üzletét az amerikai GAP ruházati márka, de a legtágasabb budai Müller is a komplexumban kap helyet, ahol kiemelt natúr és parfüméria részleggel várja a látogatókat. A legnagyobb, flagship üzletét mutatja be az okosplázában az eMAG, ami nem csupán a megszokottnál jóval nagyobb raktárkészlet fenntartását teszi lehetővé, de a márkabolt showroomja a korábbi üzleteknél sokkal több izgalmas termékkel csalogatja majd az érdeklődőket.  

A legtágasabb hazai ételudvar

Az épület teljes harmadik emeletén keresztülível az Etele Plaza ételudvara, így több, mint 1000 ember tud egyszerre kényelmesen és biztonságos étkezni. A belső étkezőterületen 950, míg a tetőteraszon további 150 ülőhelyet alakítottak ki. A közvetlen tetőterasz-kapcsolat pedig mind érzetben, mind méretben megnyitja a teret a természet felé. A különféle ültetési rendszerek és bútorzat típusok kiválasztásánál a vendégek életkorát és eltérő fogyasztási szokásait is figyelembe vették. A családosok számára külön étkezőterület is rendelkezésre áll, ahol gyermekméretű asztalok és székek mellett, játszószőnyeg, TV és interaktív játékok is lefoglalják a kicsiket. A közösségi hangulatot pedig tovább fokozza a látványkonyha, ahol hírességek részvételével tarkított ételbemutatók, kóstolók és konyhaművészeti foglalkozások megtartására is lehetőség nyílik.

Vásárlás okosan

Magyarország első okosplázája már a lakásból kilépve képes egyénre szabott vásárlói élményt nyújtani saját fejlesztésű mobilalkalmazásán és felhőalapú szolgáltatásain keresztül. Az újgenerációs bevásárló- és szórakoztatóközpont nem csupán a navigációban és az ideális parkolóhely megtalálásában segít, de a kiválasztott üzletekhez is elvezet, miközben a vevőkre szabott ajánlatokat kínál. A több irányból is megközelíthető parkolókban 1300 hely várja majd a látogatókat, ezek közül csaknem 130 állomáson elektromos autók töltésére is van lehetőség, amelynek árát a parkolással együtt az alkalmazáson keresztül egyszerűen ki lehet fizetni. A pláza mindkét bejáratánál a főváros leghosszabb egybefüggő, interaktív LED-falait helyezték fel, az épületben számos USB-csatlakozóval ellátott pad, illetve egy nagyméretű digitális játszószőnyeg is rendelkezésre áll, az információs pultnál pedig egy magyarul is beszélő Pepper robot igazítja útba az érdeklődőket. Az épületben a hazai tervezésű, világújdonságot jelentő rendszer, az Óbudai Egyetemen kifejlesztett Ariadné is segíti a látássérült és vak látogatókat a tájékozódásban. Az „okosbottal” működő innovatív informatikai és mechanikai megoldásnak ez a világpremierje is, hiszen első alkalommal működik kereskedelmi környezetben.

Zöld terek és biztonságos bevásárlás

Az 55 000 négyzetméter bérbe adható kiskereskedelmi területű, környezetbarát működésű Etele Plazában közel 4000 négyzetméteren elterülő színes növénytakaró, díszfüvek, cserjék és fák várják majd a nagyközönséget. A BREEAM szigorú fenntarthatósági minősítéssel összhangban külön figyelmet kap a könnyű megközelíthetőség biztosítása, a fényszennyezés, valamint a közvetlen környezeti terhelés minimalizálása, az időtálló anyagok beépítése és a hulladék újrafelhasználásának elősegítése is.

A látogatók biztonságát és egészségük védelmét is a legkorszerűbb eszközök szolgálják. A Futureal „Stay Safe” kezdeményezésének megfelelően a belső terek – ahol csak lehetséges – szinte teljesen érintésmentesek. A légtechnikai rendszer UV-lámpás csírátlanító szűrőegységei fertőtlenítő vegyszer használata nélkül, másodpercek alatt pusztítják el a levegőben lévő vírusok és baktériumok közel 100 százalékát. A legforgalmasabb területeken és a mosdókban fertőtlenítési pontok állnak rendelkezésre. A mozgólépcsők gumiszalagjait folyamatosan, mozgás közben, egy beépített készülék fertőtleníti a minél nagyobb biztonság érdekében. A bútorok antibakteriális, vírusölő felületet kaptak, és a mosdókat is érintés nélkül lehet használni.

 

Futureal