A megállapodásoknak köszönhetően az Infoparki WING épületek bérbeadottsága meghaladja a 90 százalékot. Az új bérlőkkel kötött hosszú távra szóló szerződések is mutatják, hogy a jelenlegi piaci környezetben is folyamatos a kereslet az Infopark szabad területei és irodái iránt.

Az Infopark a WING többségi tulajdonában áll, ahol Magyarország egyik legnagyobb ingatlanvállalkozása több mint 100.000 négyzetméternyi területet birtokol a B, C, D és I irodaházakban, valamint a kapcsolódó, Duna-parti Ericsson és Siemens-evosoft székházakban. Az Infoparkot a tavalyi év rendkívüli körülményei ellenére, illetve a megnövekedett home office igények mellett is komoly bérlői érdeklődés övezi – 2020 utolsó negyedévében négy, 2021.januárjában pedig egy vállalat írt alá hosszú távú bérleti szerződést az irodapark B, C és I épületére, mintegy 2.400 négyzetméterre. „Az Infopark kiemelkedő népszerűségnek örvend a különböző informatikai és technológiai vállalatok körében. A nyár folyamán és jelenleg is kifejezetten nagy az érdeklődés a szabad területek és irodák iránt, ezt az is bizonyítja, hogy az utóbbi két évben lejárt, vagy lejáró bérleti szerződéssel rendelkező bérlőket pótolni tudtuk, illetve tovább is tudtuk növeltük a bérbeadottságot.” – mondta Tarró Emilia, a WING senior asset managere. Az új bérlőknek köszönhetően a WING tulajdonában álló épületek bérbeadottsága meghaladja a 90 százalékot.

Az új bérlők közé tartozik többek között a ZTE Corporation távközlési berendezésekkel és rendszerekkel foglalkozó multinacionális vállalat magyarországi kirendeltsége, aki az I épület egy szintjére írt alá bérleti megállapodást. A vállalat fő termékei közé tartoznak a vezeték nélküli és optikai átviteltechnikai eszközök és távközlési szoftverek, fő ügyfelei pedig a legnagyobb telekommunikációs cégek, mint például a kanadai Telus, az angliai Vodafone, a spanyol Telefonica, a France Telecom és az ausztrál Telstra. Az Infopark C épületében, az AV Spring professzionális audiovizuális rendszerekkel foglalkozó cég írt alá hosszútávú bérleti szerződést. A B épület 6. emeletére Magyarország egyik legnagyobb független elektronikai tervezéssel foglalkozó mérnökirodája, A PCB Design írt alá bérleti szerződést. A cég fő profilja a nyomtatott áramkörök tervezése és elektronikai termékek fejlesztése.

Az Infopark Közép-Kelet Európa első innovációs és technológiai parkja, amely elsősorban az informatikai, a telekommunikációs és a softwarefejlesztési piacon tevékenykedő vállalatok előremutató központja. A XI. kerületben a Rákóczi híd budai hídfőjénél helyezkedik el. Személyautóval, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel jól megközelíthető a terület, az épület, közvetlen közelében több autóbusz járatnak és az 1-es villamosnak is van megállója. Rendezett, sétálóutcákkal tűzdelt kertje ideális és harmonikus környezetet biztosít az irodakomplexumba érkezőknek. A modern irodapark egyetemi campus hangulatához illő épületei igényesen kialakított, első osztályú irodatereket rejtenek, lenyűgöző tetőtéri panorámával. Mindemellett különböző szolgáltatások is megtalálhatóak az egyetemi városrész területén, mint például posta, ATM, bankfiók, dohánybolt, valamint éttermek és kávézók, amelyek a kitűnő elhelyezkedésen kívül tovább növelik az irodaparkban található irodaházak vonzerejét.


WING