A HB Reavis 45 millió euró befektetéssel járul hozzá a központ törekvéseihez, amelyet az innovációs kampusz hálózat bővítésére használnak. A fejlesztő emellett csatlakozott a CIC igazgatótanácsához is.

A két vállalat közötti kapcsolat erősítéseként a CIC a HB Reavis Varso II fejlesztésébe költözik, ahol a terület 30%-át veszi bérbe. A megállapodás 22 hónappal az épület átadása előtt jött létre, mivel a Varso Place projekt egyik kiemelt célja, hogy a lengyel főváros tech közösségének központjául szolgáljon majd.
 
A CIC innovációs közösségeket épít: kampuszokat, ahol startupok, vállalati innovációs egységek és kockázati tőkealapok dolgoznak együtt. Kutató- és speciális iparági központjaik komoly feltalálókat vonzanak, akik a legtöbbet hozzák ki a helyi oktatóprogramokból és networking lehetőségekből is.
 
Varsó a Cambridge Innovation Center második európai központja lesz a 2016 óta működő rotterdami képviselet után. Azért döntöttek a varsói terjeszkedés mellett, mert a lengyel piac egyike a folyamatosan növekvő európai gazdaságoknak - az OECD nemrég a ‘Fejlett Országok’ kategóriába sorolta. Az új irodájuk 14 ezer négyzetméteren ad majd otthont különleges iparági központoknak melyek többek között az energia, biotechnológia, és a digitális szektorokban tevékenykednek.
 
Tervben van egy innovációs központ létrehozása az Egyesült Királyságban is, ahol a HB Reavis már komoly piaci jelenléttel rendelkezik. Emellett a partnerek további innovációs „hubok” kialakítását is feltérképezik Berlinben, Frankfurtban és Európa-szerte több országban.
 
A HB Reavis a jövőben szívesen ad otthont további CIC irodáknak fejlesztéseiben, miközben saját co-working hálózatát, a HubHub-ot is építi. A HubHub co-working irodák jelenleg Varsóban és Pozsonyban kínálnak modern munkakörnyezetet, segítik a tehetséges szakemberekből álló közösségek építését és támogatják a közös gondolkodást.
 
“A Cambridge Innovation Centerrel való együttműködésünk támogatja azt a stratégiai törekvést, hogy a világ legjobb innovátoraival, és modern munkakörnyezet kialakításán dolgozó szakemberekkel dolgozzunk együtt. Ennek köszönhetően tudunk egyedülálló irodai megoldásokat szállítani a különböző méretű vállalkozásoknak.” nyilatkozta Marian Herman, a HB Reavis ügyvezető igazgatója. “Örömmel nyitjuk meg az első CIC központot Varsóban, amely az első a sok közösen tervezett projekt közül.”
 
“Az úttörő munkahelyi megoldásokat fókuszba helyező HB Reavis-szal létrejött együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy jelentősen felgyorsítsuk innovációs kampuszaink globális hálózatának terjeszkedését, a közelgő lengyelországi nyitásunkkal egyetemben. A befektetés abban is megerősít minket, hogy a legtehetségesebb szakembereket tudjuk bevonzani, mialatt vezetői csapatunk a növekedés következő fázisára koncentrál.” - tette hozzá Tim Rowe, a Cambridge Innovation Centre alapítója és ügyvezető igazgatója.
 
A jelenleg építés alatt álló Varso Place egy vegyes funkciójú fejlesztés, amelyben iroda-, kiskereskedelemi-, és vendéglátó funkciók mellett Európa egyik legmagasabb tornya is helyet kap. A 2019-ben elkészülő épületekben számos okos technológiát, és a felhasználók jó közérzetét szolgáló megoldásokat valósítanak meg. 2017-ben a projektet „WELL Core & Shell Precertification” előminősítéssel jutalmazta az International WELL Building Institute.
 


HB Reavis