-    Amikor bő egy éve beszélgettünk, még dolgoztak a kivitelezők a BIFLOFT épületén. A ház bejáratánál lévő névtábla alapján úgy tűnhet, már meg is telt az irodaház. Mennyire volt sikeres a projekt?

-    Az épület teljes átalakítása, modernizálása igazi sikertörténet: a bérlőink több okból is nagyon szeretik a házat. Praktikus és látványos megoldásokat építettünk be, így maradéktalanul érvényesülnek a dizájn finom részletei: mint például a látszóbeton felületek; az egyedi hangulatú loft stílus; vagy éppen az, hogy a kódolt liftek közvetlenül a bérlő irodaterébe érkeznek. A bérlők szeretik a földszinten kialakított közösségi konyhát és az étkezőt, amit műfűvel borított fal és színes bársonyszékek mellett haladva érnek el. A bérlők előnyként értékelik azt is, hogy az épület állatbarát, így hozhatják kedvenceiket is a munkahelyükre. Mindez az M3 metró megállója mellett. Ugyanakkor gondolva az autóval közlekedőkre, számos parkolóhelyünk is van, a kerékpárral érkezőknek pedig tusolót és praktikus kerékpár tárolókat is kialakítottunk, melyre a 24 órás recepciószolgálat mindvégig rálát. Az épületben már csak egy nagyon vagány, klimatizált irodánk van kiadó a legfelső szinten, így elégedettek vagyunk a projekt sikerességével.

-    A BIF portfóliójának másik izgalmas eleme a Flórián Udvar Irodaház. Talán csak annyi a közös a két épület jellegében, hogy itt is egy régi épületet varázsoltak újjá, és hoztak bele pezsgő, nagyvárosi életet.

-    A Flórián Udvar egykor a Magyar Királyi Dohánygyár épülete volt. A legértékesebb építészeti elemeket megőrizve, de mindenféle szempontból a mai kor kívánalmainak megfelelően szolgálja a bérlőket. Ami közös a BIFLOFT-tal, az például a kiváló tömegközlekedés; a Flórián tér önmagában is egy jelentős csomópont, de a Váci úti irodafolyosó is mindössze két megállóra van tőlünk, a felújított 1-es villamos vonalán. Ár-érték arányban, a lokációhoz mérten kedvező árakon kínáljuk az irodáinkat.

-    Az, hogy a BIF Nyrt.-nek is a Flórián Udvarban van az irodája, azt is jelenti, hogy a bérlők bekopogtathatnak, ha valamit el akarnak intézni?

-    Valójában igen! Az in-house facility management azt jelenti, hogy mi magunk végezzük az üzemeltetést, és igen, itt vagyunk, a lehető legközelebb a bérlőinkhez. Szerintem ennél jobb referencia nem kell: az ügyfeleinkkel napi kapcsolatban vagyunk, tudják, hogy elérhetőek vagyunk. A közelmúltban költözött a mi irodánk is és ragaszkodtunk az épülethez, mert szeretjük a ház hangulatát.

-    Mekkora az összterület?

-    Közel 11 ezer nm, ebből 2300 vár még bérlőre, de ez a terület is csak egy nagyobb bérlőnk nyári távozása miatt szabadult fel.

-    Sokan vitatják az egyterű irodák korszerűségét, mondván a közösségi életet, a csapatmunkát valóban ez szolgálja, de az elmélyült gondolkodáshoz vagy egy tárgyaláshoz inkább intimitásra van szükség.

-    Mi azt látjuk, hogy mindkét irodatípusra van igény, ezért fontosnak tartjuk, hogy ezeket a különböző bérlői igényeket ki is tudjuk elégíteni. Azaz, kérdésére konkrétan válaszolva: van loft irodánk és hagyományos is. A bérlők elégedettségének biztosítására a meglévő szolgáltatások mellett bővítjük a még igénybe vehető szolgáltatások körét, így az irodai masszázs, színházjegy értékesítés, tisztítószalon szolgáltatás és ingyenes wifi is hamarosan elérhető lesz az épületen belül.

-    Amikor megjöttem, elég élénk társasági élet zajlott az aulában. Hétfő reggeli spontán meetingek?

-    Az itt dolgozók szíves ülnek le aulában vagy a belső parkosított udvarban elhelyezett bútorokon spontán meetingre, kötetlen beszélgetésre vagy egy telefonhívás erejéig. Támogatjuk a közösségi életet, ezért kifejezetten örülünk, hogy bérlőink használják az erre kialakított tereket.  

A képre kattintva galéria nyílik.

 

Irodakereso.info