-    Milyen volt a Diófa számára 2021?

-    Nagyon jó évet zárt valamennyi alapunk, szinte már „békeév” volt a tavalyi. A 2020-ban bennünket ért sokkhatás után a koronavírus okozta járvány tavaly már érdemben nem befolyásolta az ingatlanalapok direkt működését. A kiskereskedelmi egységek zárása ugyan a mi portfóliónkat is érintette 2021 márciusában, de az előző évi tapasztalatok alapján könnyebben tudtuk kezelni a helyzetet. 2021-re a legtöbb ingatlanunk szinte már teljes bérbeadottsággal működött.

-    Régi bölcsesség, miszerint az ingatlanbefektetés hosszú távú üzlet, az vegyen ingatlant, illetve fektessen be, aki nem napi szinten akar tisztességes hozamot elérni. Ám az idei évkezdet elég turbulensen alakult, sok minden történt makrogazdasági szinten. Kellett mindezek hatására változtatni a stratégiájukon?

-    Valóban, az ingatlanbefektetés hosszú távú, ezzel kiegyenlítettebb üzlet, ezért a bérlőkre ható gazdasági változások jellemzően csak lassabban, jelentősen késleltetve éreztetik a hatásukat a partnereinknél. De az alapokkal, az ingatlanokon keresztül, akkor is van feladat, ha egyébként nyugodt a gazdasági környezet. Például fedezeti ügyleteket kötünk a háttérben, amelyek az árfolyamkockázatot mérsékelik, továbbá a likvid eszközök befektetését is aktívan kezeljük, ezek közül mindkettővel akadt bőven feladat az elmúlt hetekben.

-    Vagyis ki lehet jelenteni, hogy a Diófa által kezelt alapok stabilak?

-    Abszolút! Természetesen turbulensebb időszakokban mi is kiemelten figyelünk a bérlői változásokra, átnézzük a portfóliónkat, megvizsgáljuk a kitettségünket, kik azok a bérlők, akik potenciálisan tiltólistán szerepelhetnek, de ezek száma szerencsére elenyésző. Ha nem is lesz „business as usual” az idei évünk, az alapok hosszú távon továbbra is kiegyensúlyozottabb értéknövekedést tudnak biztosítani, mint más pénzügyi termékek.

-    Mi a helyzet a régen nem látott mértékű inflációval?

-    A bérleti díjakat minden évben indexáljuk, amelyek alapvetően az eurozónában vagy az Európai Unióban mért inflációs rátához igazodnak. Ezen kívül az korábbi évekhez mérten lényegesen nagyobb hozamot tudunk elérni, mind a likvid eszközeinken, mind a fedezeti ügyleteinken keresztül is. Összességében az összes, a gazdasági életet befolyásoló fontos tényezőre igaz, hogy az ingatlanok tekintetében sokkal elnyújtottabb a változások időbeli hatása.

-    Melyek a legfontosabb terveik az idei évre?

-    Nem azon gondolkodunk elsődlegesen, hogy hogyan növekszünk, a környezet ilyen szempontból nem támogató, ami nem feltétlenül jelent rosszat, de vizsgáljuk a bennünket is érintő hatásokat, illetve azt, hogyan és merre fejlődjünk tovább.

-    Befolyásolja Önöket a hibrid munkavégzés népszerűsége? Illetve visszatérnek a cégek az irodáikba?

-    A hibrid munkavégzés mostanra széles körben bevett gyakorlattá vált. Az a nagyjából 1,5-2 éves időszak, amely részben vagy egyes cégeknél szinte egészben home office-ban telt, olyan hosszú volt, hogy nem lehet meg nem történtté tenni, hiszen a munkavállalók látják az előnyeit, sokan alapértéknek tekintik. Ugyanakkor az is egyértelműen megfigyelhető, hogy most már olyan cégek is visszatértek vagy térnek az irodai jelenléthez, akik korábban a legszigorúbban kezelték a járványhelyzetet.

-    A Diófánál mi a helyzet home office kérdésben? Ön is dolgozik otthonról?

-    A Diófa Alapkezelőnél is lehetőség van home office igénybevételére. A munkavállalók túlnyomó része viszonylag rendszeresen kihasználja ezt a lehetőséget, de vannak olyanok is, akik ezt csak eseti jelleggel teszik meg. Én személyesen rendszeresen használom mindkét „munkastílust”, így mindkettőnek ki tudom használni az előnyeit.

-    Ugyanakkor az Önök számára jó hír, hogy a jó minőségű irodákra változatlanul szükség van.

-    Ez egy percig sem volt kérdés. A home office tagadhatatlan előnyei mellett személyesen is találkozni kell, ez segíti, gördülékenyebbé teszi a munkát, és egészen más az új munkavállalók szocializációja, mint a virtuális térben. Külön feladat újra „összeterelni” az embereket egy olyan cégnél, akik két éve online dolgoznak, mert már önmagában ez is komoly szervezési, egyszersmind szervezetfejlesztési projekt.

-    Az ingatlanpiacon is egyre többször bukkan fel az ESG-kritériumrendszer fogalma. A Diófa-alapokat miként befolyásolja ez?

-    A Diófa Alapkezelő székhelye az ország egyik legzöldebb irodaházában, a Green House-ban található, ahol beszélgetünk.  Az ESG egy sokdimenziós minősítésű keretrendszer, ami egyelőre még nehezen feleltethető meg a zöld irodaházakra vonatkozóan. Természetesen nekünk is fontos, hogy olyan ingatlanokkal dolgozzunk, amelyek hosszú távon is kielégítik bérlőink és befektetőink érdekeit, így üzleti döntéseinknél minden esetben figyelembe vesszük a fenntarthatóságon túl a bérlői elégedettség fenntartásához szükséges további intézkedéseket is.
 
Irodakereso.info