-    A COVID-19 vírus sokak terveit húzta keresztbe, illetve késztette módosításra, ami – feltételezem – a BudaPart értékesítésére, illetve bérbeadására is hatással volt. Hogyan alakul(t) az élet a vírus alatt? Megtorpant-e a bérbeadás?

-    Úgy gondolom, hogy nem lehet egyértelmű választ adni ebben a kérdésben. Az elmúlt több, mint fél évben havonta változtak a cégek szabályzatai az otthoni vagy irodai munkavégzést illetően. Egyes cégek a tágasabb terek biztosítása miatt irodát bérelnek, mások területük szűkítésén, visszaadáson gondolkodnak, és vannak, akik kivárják, mit hoz az élet a vakcina megjelenése után. Szerencsére és sajnos, mi is találkoztunk mindegyik verzióval. A kereslet azonban a dél-budai részpiacon, így a BudaParton továbbra is töretlen, mivel a prémium lokáció és a szolgáltatások közelsége vonzó a bérlők számára. Az irodaházainkat úgy tervezzük, hogy azok flexibilitást nyújtsanak a cégek számára, így a bérbeadások sem torpantak meg az elmúlt időszakban: a BudaPart első, idén átadott irodaháza, a BudaPart GATE hamarosan megtelik, a bérlők nagy része már be is költözött. A BudaPart CITY építése pedig ütemterv szerint halad, októberben elértük a szerkezetkész állapotot. Az első bérlő, a Bayer Hungária 2021 nyarán költözik be a házba.

-    Térjünk még vissza a home office jelenségre! Önök szerint – egy sikeres vakcina bevezetése után is – népszerű marad az otthoni munkavégzés?

-    A világjárvány a gazdaságra is hatással van, a piaci szereplők kivárnak, így változásokra, új időszámításra egyelőre nem számítunk. Ahogy korábban is említettem, a cégeknél most a flexibilitás nagyobb szerepet játszik a bérleti szerződések tárgyalásakor, keresleti oldalon a tranzakciókkal kapcsolatos folyamatok lebonyolítási ideje megnövekedett és vannak, akik kivárnak az irodaterületük megtervezésével kapcsolatban. A home office kultúra változása a bérlők magatartását az irodabérlés szempontjából nem fogja jelentősen befolyásolni, az irodatér kialakításában azonban lehetnek jelentősebb változtatási kérések, de ez sem éri meglepetésként a bérbeadókat, mivel a fejlesztők ebben eddig is rugalmasak voltak. A home office elsősorban a vállalati kultúrát befolyásolja, miszerint hosszútávon a heti egy-két napos távmunka bevezetése kedvezően hathat a munkavállalókra, azonban a dolgozóknak szükségük van az interakciókra, a közösségre és az egyensúly megteremtésére, és arra is, hogy elváljon a munkahelyük és az otthonuk.

-    A város tele van darukkal, miközben az irodapiacon az átlagos kihasználatlansági ráta már nyolc százalék felett van. Önök mivel győzik meg a bérlőjelölteket?

-    Bízom abban, hogy a BudaPart egy egyedi életérzést tud nyújtani azzal a közösségi élettel, amit a működő irodaházak, a széleskörű kiskereskedelmi szolgáltatások, a sportolási lehetőségek és a természet közelsége együttesen kínál a már meglévő és a jövőben beköltöző bérlőinknek.

-    Tudna említeni néhány konkrétumot?

-    Az elmúlt hónapokban megnyitott az első étterem, a Grajnai virágbolt, nyáron MOL Bubi gyűjtőállomás létesült, már lehet SUPpolni is az öbölben, néhány héten belül pedig újabb szolgáltatások, üzletek várják majd a vásárlókat a BudaParton, mint például pékség, élelmiszerbolt, kávézó és zöldséges. Továbbá örömmel jelenthetem be, hogy első irodaházunk idén megkapta a LEED „Gold” minősítést.

-    Vagyis, függetlenül a pandémiás helyzettől, Önök nem állnak meg, illetve le.

-    Igen, ez valóban így van; a Property Marketnél folyamatosan újabb házak fejlesztésén, indításán dolgozunk, a Market Építő Zrt. pedig töretlenül halad a kivitelezéssel. Úgy látom, hogy a versenytársak hasonlóan gondolkodnak, mint mi, és nem álltak le a fejlesztéseik előkészítésével. Az elmúlt időszakban a BudaParton és más alpiacon induló projektek előkészítésére is kiemelt hangsúlyt fektettünk, amelyekről a közeljövőben bővebben beszámolunk majd. Továbbá annyit elárulhatok, hogy a BudaPart városnegyedben a beépítési koncepció alapján, a tervek szerint haladunk, a következő ütem újabb lakó- és irodaépületeit hamarosan bemutatjuk a nagyközönségnek.

 


Irodakereso.info