-    Elnök Úr! Milyen karrier kell ahhoz, hogy valaki a BCCH elnöke legyen, és milyen tervei vannak a Kamara élén?
-    Nyolc évig éltem Ausztráliában, ahonnan azért tértem vissza, mert úgy gondoltam, hogy a tanácsadói tapasztalatomat érdemes Európában kamatoztatni, illetve bővíteni. 5 évig itthon dolgoztam, ekkor már bekapcsolódtam a BCCH munkájába, igazgatósági tag voltam. Ezt követően néhány évig Hollandiában folytattam a karrieremet. Visszatérve fogadtam el a Vodafone felkérését. A cég üzleti átalakítását végzem a saját magam összeállította tízfős csapattal. Két fő területen akarunk eredményeket elérni; az egyik az ügyfél-orientált feladatok hatékonyságának növelése, végső soron az ügyfelek jobb kiszolgálása. A másik terület a keresztfunkcionális folyamatok egyszerűsítése és transzparenssé tétele annak érdekében, hogy a vevőink számára nem látható csapatok jobban tudjanak együttműködni a háttérben. Emellett újra bekapcsolódtam a BCCH munkájába. A Kamara közelmúltban leköszönt elnöke, Mikola Gergely keresett meg, hogy vállaljam el az elnöki posztot. A szavazáson rám, illetve az elképzeléseimre voksoltak a legtöbben, így belevághattam a nem hivatalosan BCCH 2.0-nak nevezett programom megvalósításába.


-    Mi ennek a lényege?
-    Szeretnénk a Kamara pozícionálásán, szerepfelfogásán radikálisan változtatni. Azt a célt tűztük ki magunknak, hogy a tagoknak tudást és szolgáltatásokat is adjunk. Az előbbire példa a havi rendszerességgel megtartott CEO Dinner, amikor egy iparági vezető, - pl. a Danubius Hotels Group vagy éppen a Vodafone – vezérigazgatója beszél az iparág helyzetéről, a fejlődési és befektetési lehetőségekről. Meghirdetését követően máris népszerű lett a mentoring programunk, amelynek lényege, hogy az erre vállalkozó felsővezetők 6-9 hónapig gyakorlati tudásukat és tapasztalataikat adják át egy tanulni vágyó fiatal vezetőnek. Ez a tudásátadás a megújuló BCCH egyik kulcseleme: azon dolgozunk, hogy kapcsolatot teremtsünk a nagy vállalatoknál összegyűlt ismeretanyag és kisvállalkozások ambíciója között, legyen szó termékfejlesztésről, HR-ről, a közösségi média használatáról vagy éppen külpiacokra történő kilépésről. 


-    Ez utóbbi inkább a nagyobb cégeknek lehet érdekes, nem?
-    Nem, sőt! Az egyik tematikus konferenciánkat éppen a magyar start-up cégeknek szervezzük: arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy Nagy-Britannia mennyivel nagyobb piac, tele lehetőséggel, akár egy induló vállalkozásnak is. Egyébként a sikeres EU-tagállamokban a nemzetgazdaság gerincét éppen a kis- és közepes vállalatok jelentik. 


-    Mennyire aktívak a brit kis és közepes vállalkozások?
-    A Kamara és a Brit Nagykövetség tavasszal hívta életre British Business Centre - Brit Kereskedelmi Központ - elnevezéssel azt a központot, amely katalizátora szeretne lenni a gazdasági együttműködés újabb fejezetének. Szeretnénk a kis- és középméretű brit cégek jelenlétét Közép- és Kelet-Európában 2020-ig megduplázni. Ezek a cégek aktívak, de a Magyarországot is magába foglaló régióban kissé lemaradtak a lehetőségeket már korábban felismerő német vagy osztrák vállalkozások mögött. A régió iránt érdeklődő brit cégeknek számos szolgáltatás mellett magyar partnereket keresünk. 


-    Vevőket?
Részben igen, - nyilván ezek a cégek eladni is szeretnék a termékeiket, - másrészt komoly szándékot regisztrálunk az ennél mélyebb együttműködésre is. Az eddigi visszajelzések nagyon jók: „business first” – vallják pragmatikusan ezek a vállalkozások, és minden jel arra mutat, hogy hamarosan konkrét eredményekről, befektetésekről is be fogunk tudni számolni. A brit cégek megszokták és Magyarországon is igénylik a magas szintű üzleti szolgáltatásokat. Ennek jegyében kötöttünk megállapodást az irodakereso.info portállal: közelebb kerülünk az irodapiachoz, pontosabb információink lesznek az irodabérleti lehetőségekről, a gazdaság ezen szegmenséről, trendekről, a főbb szereplők szándékairól. Ezen információkkal pedig kiszolgáljuk tagjainkat, valamint a betelepülő újabb brit cégeket.


-    Milyen igényeik vannak a brit cégeknek, amikor irodát bérelnek?
-    A BCCH-nak 110 tagja van, akik hozzávetőlegesen húsz szektort és a legkülönbözőbb vállalati méretet képviselik, de még nem találkoztam olyan különleges igénnyel, amit a magyar szolgáltatók ne tudnának - akár szolgáltatás, akár méret tekintetében - kiszolgálni. Korábbi munkakörömben több olyan brit céggel kerültem kapcsolatba, akik shared service centereket akartak Budapestre telepíteni. Nem volt olyan eset, amikor az irodakínálat lett volna a szűk keresztmetszet.

A külföldről Magyarországra érkező cégek túlnyomórészt nem rendelkeznek helyismerettel, bár azt minden brit üzletember tudja, hogy Budapest a világ egyik legszebb városa és a bérleti díjak a londoniak töredéke.
 

-    Nem szokatlan a brit cégeknek, hogy Magyarországon szinte csak Budapesten beszélhetünk modern értelemben vett irodapiacról?
-    Szerintem ez nem gond, mint ahogyan a brit cégek is rugalmasak: a családi tulajdonban lévő Doherty Industries például Orosházán telepedett le, és olyannyira jól érzik ott magukat, hogy a közelmúltban új, kétezer négyzetméteres üzemcsarnokot építettek a városban, de említhetném Mátészalkát (Specsavers – Szatmár Optika), Pécset (BAT) és Debrecent (BT), utóbbit a nemrég megnyílt BCCH InfoPoint kapcsán is.


-    A Brit Kereskedelmi Központnak az egyik legszínvonalasabb Budapesti helyszínen, az Eiffel Palace-ban találtak irodát. Miért?
-    A Brit nagykövettel, Jonathan Knottal közösen választottuk ki a közel 100 nm-es, hatodik emeleti irodát. Mindketten hiszünk a régi igazságban, miszerint „you never have a second chance to make a first impression”, vagyis sosincs második esélyed az első benyomás megszerzésére. Ezért olyan vonzó helyet kerestünk, ahol a potenciális befektető azonnal érzi: magas szintű szolgáltatást kap, gondját viselik. Akinek szüksége van rá, akár be is ülhet dolgozni, néhány megbeszélést is szervezhet a tárgyalóba. Az első osztályú infrastruktúra, az általunk kínált szolgáltatások sora - amibe az irodakereso.info-val kötött megállapodás is beletartozik -, azt a célt szolgálja, hogy jó üzletek szülessenek. Biztos vagyok benne, hogy egy év múlva valamennyi partnerünk érzi majd, hogy mit is jelent a BCCH 2.0: Értéket és partnereket közvetítünk, tudást és információt adunk át, mentorálunk és rendezvények sorával bizonyítjuk a nagyvállalatoknak éppúgy, mint a KKV-knak, hogy a magyar-brit kapcsolatokban még rengeteg lehetőség rejlik.

 

BCCH- irodakereso.info