„Minden évben az Év irodája verseny keretében bejárjuk az adott esztendőben létrehozott legújabb irodákat, és igazán kedvező tendenciákat tapasztalunk” – mondta dr. Németh Edit, a BME Ergonómia és Pszichológia tanszékének egyetemi adjunktusa. „Míg pár éve még csak az ergonomikus székekre, asztalokra figyeltek a munkaadók, addig ma már főszerepet kap a design, hogy minél szebbek és jobbak legyenek a kiszolgálóhelyiségek, minél inkább dolgozóbarát legyen az iroda és egyben minél jobban tükrözze a szervezet arculatát.”


Y-generáció: a jó iroda segít a toborzásban és a munkaerő-megtartásban


Fontos szerepe van a fiatal munkavállalók, az Y-generáció igényeinek, hiszen alapvető elvárásuk, hogy a laptopjukkal bárhol dolgozhassanak, ami multifunkciós terek létrehozását teszi szükségessé. Azokban a szektorokban, ahol szeretnék magukhoz vonzani és megtartani a (fiatal) tehetségeket, sokszor már nem a fizetéssel versenyeznek egymással a cégek, hanem a minél jobb munkakörnyezettel. Ez jelenti az iroda elhelyezkedését éppúgy, mint az irodán belüli kikapcsolódási lehetőségeket - konyhát, étkezőt, pihenőszobát, stb. Ezek ráadásul nem öncélú elemek, hanem azt szolgálják, hogy a dolgozók minél kevesebb időt töltsenek az irodán kívül és a munkatársaknak minél többször legyen alkalmuk az informális érintkezésekre, ami végső soron a közös munkát segíti. „A csocsóasztal és a biciklitároló mára alapkövetelménnyé vált” – tette hozzá dr. Németh Edit.

„A munkáltatók egyre jobban megbecsülik munkavállalóikat, egyes szektorokban egymástól viszik el a dolgozót, így a béren túl a jó helyen, jó szolgáltatási környezettel ellátott iroda is fontos HR-eszközzé vált” – emelte ki Radványi Gábor, a Futureal-csoport főépítésze. Az ilyen elhelyezkedésű munkahely hozzáad az életminőséghez, hiszen kevesebb időt kell például elpazarolni utazásra a különböző szolgáltatások - üzletek, konditerem, éttermek, stb. - megközelítésére. A Futureal őrmezői fejlesztése (Budapest One) esetében például fontos bérlői szempont, hogy akár Székesfehérvárról is tudnak munkaerőt vonzani, hiszen az irodaház a kelenföldi pályaudvar közvetlen szomszédságában helyezkedik el.


Home office egészségesen


Ha otthoni számítógépes munkavégzésről, home office-ről van szó, a legtöbb embernek az ölben, netán a konyhaasztalon elhelyezett laptop jut eszébe. Dr. Németh Edit szerint ugyanakkor ez nagyon távol van az ideálistól: fontos volna, hogy jó minőségű széken ülve, megfelelő magasságú asztal mellett dolgozzunk úgy, hogy a beállítások ejtett vállú munkavégzést tegyenek lehetővé.


Ergonómiai szempontból a laptop és pláne a tablet nem megfelelő a folyamatos munkavégzéshez: a laptophoz lehetőleg csatlakoztassunk külön monitort (amelynek felső része szemmagasságban legyen), külön billentyűzetet és egeret. A megvilágítás szempontjából szintén fontos, hogy legalább egy külön asztali lámpánk legyen, és amennyiben lehetséges, tudjunk elkülönülni a család többi tagjától. Érdemes lehet otthon is alkalmazni azt a skandináv országokban meglévő munkavédelmi szabályt, hogy aki napi 6 óránál többet dolgozik monitor előtt, annak legyen lehetősége állva is munkát végezni. „Vannak már olyan munkaadók, amelyek csak akkor engedik az otthoni munkavégzést, ha a dolgozó igazolni tudja, hogy az otthoni munkakörnyezete ergonómiailag megfelelő” – mondta dr. Németh Edit.


„Az irodában is jót tesz az egészségnek, ha a dolgozó fel tud állni a munkaasztala mellől, hogy félrevonulva elolvasson egy cikket, megebédeljen a teakonyhában, külön sarokban váltson pár szót a kollégáival, vagy külön fülkében intézhesse el fontos telefonhívásait” – tette hozzá Radványi Gábor. A szakember szerint mindig a különböző aktivitásnak megfelelő, multifunkcionális környezetet és bútorzatot kell biztosítani a munkavállalóknak, így az irodát a dolgozók az aktivitásuknak megfelelően „körbe tudják használni”.

„Erre a multifunkcionális környezetre jó példa a Cordia új értékesítési irodája” – emelte ki Erdélyi Linda, az iroda belsőépítészeti terveit jegyző Lab5 Építésziroda vezető tervezője. Szerinte ez az iroda azért is különleges, mert a bemutatótermet, a tárgyalóhelyiségeket és klasszikus irodafunkciót kellett egybegyúrni úgy, hogy a dolgozók és a leendő vevők is jól érezzék magukat. Ezt szolgálják a szőnyegek, lámpák, álmennyezet-megoldások, amelyek segítik az egyes terek vizuális és nem mellesleg akusztikai elhatárolását. „Az ún. activity based, azaz az aktivitásokon alapuló térkialakítás csak a megrendelővel közösen valósulhat meg” – tette hozzá Erdélyi Linda. „A mindennapi munkafolyamatokat nagyban megkönnyíti, ha a tereket a napi feladatoknak, a funkcióknak megfelelően rendezzük el.”


Az ideális iroda zöld és a metró közelében van


„Ma ugyanakkor már egy magára valamit is adó bérlő zöld irodát keres, de kevesen tudják, hogy mitől is zöld egy iroda, így ezen a téren komoly edukációra van szükség” – vélte Radványi Gábor. Nem csak az energiahatékonyságot és a takarékos a vízfelhasználást jelenti ugyanis a környezetkímélő kialakítás, hanem az akár az olyan, nem szembetűnő dolgokat is, mint a levegő vagy a megvilágítás minősége. Sokszor az a helyzet, hogy bár az épületek megfelelnek a zöld előírásoknak, ám a bérlők a saját tereik kialakítása során már nem figyelnek ezekre a részletekre. A szakember szerint a meglévő irodákban nehéz kommunikálni az energiahatékonysági felújításokat a bérlők felé, hiszen átlagosan az irodabérlők költségeinek csak 1 százalékát teszi ki a rezsiköltség, míg a bérleti díj súlya 9, a bérköltségé pedig 90 százalék. Mindebből következik, hogy a dolgozók munkakörnyezetének komfortos kialakítása kezd a legfontosabb tényezővé válni az irodaépületekben.


Nagyon fontos az is, hogy mennyire könnyű eljutniuk a munkahelyükre az adott irodaház dolgozóinak. Egy átlagos, 20 ezer négyzetméteres irodaházban dolgozó kétezer emberből legfeljebb 200 van olyan pozícióban, hogy a cégük bérel számukra beállót a mélygarázsban, így a többiek szükségszerűen tömegközlekedéssel érik el a munkahelyüket. A reggeli csúcsidőszakban ez az 1800 ember óránként tíz autóbuszt teljesen megtöltene (nem beszélve a többi közlekedőről), így logikus, hogy az ekkora irodaházakat csak a nagy kapacitású tömegközlekedési eszközök megállóinak közelében célszerű elhelyezni. „Nem véletlen, hogy a Futureal nem is épít olyan telken irodaházat, amely 300 méternél távolabb van a metrókijárattól, ez is az emberközpontú fejlesztés egyik fontos eleme” – mondta Radványi Gábor.

 

CORDIA