Mi a lényeges az irodák átalakításában, valamint az egészség és biztonság, a kényelem és fenntarthatóság, illetve az irodai felhasználók magánélethez való joga közötti megfelelő egyensúly megteremtésében?

Miután már több mint egy év eltelt a pandémia kezdete óta, már sokkal tapasztaltabbak vagyunk, mint az elején. Az Skanska feltérképezte, hogy hogyan lehet átalakítani a munkakörnyezetet az irodákba visszatérő munkavállalók számára.  

“Arra törekedtünk, hogy felvázoljuk, hogyan lehet létrehozni egy biztonságos munkateret, amely ösztönzi az irodákban történő munkavégzést, ugyanakkor fenntartja a vállalati kultúrát. Partnereinkkel együtt megpróbáltuk újradefiniálni a munkahelyek jövőjét, és úgy alakítani a koncepciót, hogy az megfeleljen az emberek igényeinek. A jövő irodája nem csupán egy hely lesz, ahová a munkavállalóknak minden nap be kell járniuk, hanem egy olyan tér, ahol szeretnének lenni, mert elősegíti a kapcsolattartást, a tapasztalatok és élmények megosztását, valamint a magánélet és a munka közötti egyensúly megtalálását.” - mondta Adam Targowski, a Skanska kelet-közép-európai kereskedelmi fejlesztési üzletágának környezetvédelmi igazgatója.

A jelenlegi helyzethez való alkalmazkodás érdekében a Skanska kifejlesztette a "Care for Life Office Concept" ajánlatot. Létrehozásának célja az volt, hogy a munkatársak biztonságban érezhessék magukat, amikor visszatérnek az irodákba. Hogyan kell berendezni egy irodát, ahol az emberek a pandémia idején is dolgozhatnak? Erre vannak ajánlott megoldások, melyeknek köszönhetően a járványügyi irányelveknek megfelelő működés is biztosítható:

●    A fókuszált munkavégzésre alkalmas helyiségek számának növelése
Az irodában történő munkavégzéshez fontos motivációt ad, ha van egy csendes hely, ahol könnyebben lehet koncentrálni. A zárt, kényelmes térben végzett munka növeli a produktivitást. Érdemes ezért átalakítani egy nyitott teret több elkülönített helyiséggé, különböző funkciókkal: a dolgozóknak ezekben legyen lehetősége álló-, illetve ülő munkára, valamint pihenésre.

●    Az együttműködést lehetővé tevő terek és kényelmi szolgáltatások
Egy korábbi Skanska tanulmány szerint az emberek még mindig az irodát részesítik előnyben az otthoni munkavégzéssel szemben. A járvány utáni időszakban azonban az irodáknak többet kell nyújtaniuk, mint korábban – jobbnak, kényelmesebbnek és izgalmasabbnak kell lenniük annál, mint amit az otthonuk biztosítani tud. A különböző típusú helyiségek, mint például a kreatív munkaterek vagy a távoli munkavégzést és együttműködést támogató megoldások növelik a biztonságot és megadják a választás szabadságát a munkavégzés módját illetően. A hatékony kikapcsolódás érdekében érdemes a csapatok találkozását lehetővé tevő tereket és más, épületen belüli szolgáltatásokat elérhetővé tenni, mint amilyen például a kávézó, játékhelyiség vagy akár pilates órák.

●    Tárgyalók használata a járvány idején
A pandémia idején csökkenteni kell a tárgyalók kapacitását. A kihasználtsági adatokat gyűjtő érzékelők lehetővé teszik a résztvevők számának szabályozását. Az irodaterekben nagyobb rugalmasság biztosítása szükséges. Ha például nem lehet egy helyiségben megtartani egy nagyszámú résztvevőből álló találkozót, akkor a nyitott közös teret érdemes átrendezni.

●    A proptech megoldások segítenek optimalizálni a terek kihasználtságát
A számítógépes szimulációk egyre inkább arra ösztönzik a bérlőket, hogy statisztikai valószínűségek alapján optimalizálják a térkihasználtságot. A szenzorok, a hőtérképek és a forgalomfigyelés a proptech azon területei, amelyek már támogatják a bérlőket a vezetői döntéseik meghozatalában. Javasolt az irodában zajló forgalom megfigyelése, elemzése és megfelelő ütemezése.

●    1,6 méternél szélesebb asztalok
A társadalmi távolságtartás szükségessége átalakította az irodabútorokat is. Az új rendszer angolul a "Six Feet Office" elnevezést kapta, mivel lényege, hogy a hat láb távolság szabálya köré épül. (6ft = 1,83 méter). Az ajánlás szerint legalább 1,6 méter széles asztalokat szükséges biztosítani az irodában. Ez garantálja a kényelmet és egyben megkönnyíti a társadalmi távolság fenntartását. Javasolt az asztalsorokat egymástól két méterre beállítani, hogy a közlekedési útvonalak biztonságosak maradjanak.

●    Az íróasztalok megosztásának felfüggesztése
Az íróasztal-megosztás gyakori megoldás a flex irodákban. Ezt azonban alaposan felül kell vizsgálni, mivel egy adott munkaterületet a nap folyamán optimálisan csak egy munkatárshoz lenne ajánlott hozzárendelni. A munkaterület alapos fertőtlenítése kiemelten fontos, ezt minden nap el kell végezni.

A felhasználó-orientált munkahelyek létrehozása minden vállalat számára kihívást jelent. A Skanska megosztja a bevált gyakorlatokat azáltal, hogy professzionális tanácsadást nyújt a bérlőknek az irodai biztonsággal kapcsolatban. Ennek megfelelően a fejlesztő aktívan reagál az ügyfél aktuális igényeire, vagy akár segít a meglévő és jövőbeli irodai bérleményi kiépítések új biztonsági követelményekhez való igazításában.

Mit jelent a Skanska "Care for Life Office Concept" ajánlata?

Nincs egészséges munkahely a munkatársak fizikai és mentális egészségének kiemelt kezelése nélkül. Részletes kutatás, a szakértőkkel való együttműködés és a korábbi tevékenységek által inspirálva a Skanska folyamatosan olyan tereket hoz létre, amelyekben könnyen lehet dolgozni.
 
A "Care for Life Office Concept" a Skanska Kelet-Közép-Kelet-Európai épületei számára lett kifejlesztve külső szakértők - tervezők, egy epidemiológus, valamint egy  építészeti stúdió, az ARUP bevonásával, hogy az ügyfelek számára a legmegfelelőbb munkahelyi megoldásokat biztosítsák. Ez magába foglalja a bérlőknek nyújtott tanácsadási szolgáltatásokat, valamint biztonsági előírások és megoldások implementálását a COVID-19 illetve bármely más potenciálisan fertőző betegség jövőbeni terjedésének korlátozására. A "Care for Life Office Concept" 4 területből áll: levegőminőség-kezelés, érintésmentes megoldások, távolságtartási intézkedések, épület üzemeltetés.

“A globális távmunka-teszt most változik át a vissza-az-irodába gyakorlattá, és el kell sajátítanunk az irodai, valamint az otthoni munkavégzés kevert formáját. Mindez új szabályok felállítását követeli meg az irodák számára, de a munkahelyek egyedi átalakítását is, mivel a működés zavartalanságát biztosítani kell. Munkatársaink, ügyfeleink, partnereink és közösségeink biztonsága és jólléte a Skanska legfontosabb prioritása, és ez összhangban van az egyik alapvető értékünkkel, az Élet Védelmével. Egy irodának három fontos szerepe van: integrálás, kultúrateremtés és a csapatépítés támogatása. Létrehoztuk a Care for Life Office Concept nevű új ajánlatot, hogy az irodák az új normalitás beköszöntével továbbra is teljesíthessék küldetésüket.” – mondta Katarzyna Zawodna-Bijoch, a Skanska közép-kelet-európai kereskedelmi fejlesztési üzletágának elnök-vezérigazgatója.

 

Skanska