A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) - melynek tagjai: CBRE, Colliers International, Cushman & Wakefield, DTZ, Eston International, JLL és a Robertson Hungary - ezúton teszi közzé 2014 harmadik negyedévére vonatkozó irodapiaci adatait.
A nagy múltú francia logisztikai cég, az SDV az Airport City Logisztikai Park H épületében 2014. október 1-jén nyitotta meg első magyarországi irodáját. Az iroda kiválasztásánál fontos szempont volt a reptérhez közeli elhelyezkedés, a logisztikai park nyújtotta bővülési lehetőség és a rugalmasan kezelt bérlői igények.
Óriási siker a csütörtök este megrendezett, immár városszerte beszédtémát adó, építészeknek, ingatlanosoknak és dizájn-őrülteknek szervezett Irodaházak Éjszakája. Az érdeklődésre jellemző, hogy a 150 főre tervezett rendezvényre több mint háromszázan jelentkeztek. A jelentős érdeklődés nem véletlen. A szervezők, az Europa Desgin szakemberei és az irodakereso.info-, ismét úgy állították össze az est programját, hogy fel sem tűnt: hajnali kettő volt, mire mindenki elhagyta az utolsó helyszín, a Regus Bank Centerben lévő irodáját.
Magyarország egyik vezető útépítő vállalatcsoportja a CBRE közreműködésével alakítja ki székhelyét a XI. kerületi Daróczi 30 irodaházban. A közel 5000 négyzetméteres Daróczi 30 irodaház Újbudán, a Karolina és a Villányi út közelében található. Az új bérlő magyarországi székházát alakítja ki az épületben, amely korábban az osztrák Strabag építőipari vállalatnak adott otthont.
Október 10-én hajnali két óra körül csendesedett el a Regus Bank Center a népszerű éjszakai irodatúra utolsó állomásaként. Az Irodaházak Éjszakája III rekord részvétellel és inspiráló víziókkal fogadta az építészekből, belsőépítészekből, lakberendezőkből, ingatlanfejlesztőkből, létesítménygazdálkodással foglalkozó szakemberekből álló közönséget, akik az éjszaka leple alatt a 20 éves Madách Trade Centert és a Graphisoft Parkban található Microsoft „mikrokozmoszt” is felfedezhették.
A Madách Trade Center WhitePages irodájánál indul október 9-én 19.00 órától az Irodaházak Éjszakája rendezvénysorozat immár harmadik felvonása. Az éjszakai túra további állomásai a Microsoft – Graphisoft Park 3. és a Regus Bank Center lesznek. Az érdeklődés nem csak töretlen a szakmai kezdeményezés iránt, hanem közel 70%-kal nőtt az előzetesen regisztrálók száma – tudta meg az OGH Hírügynökség Feuertag Ottótól, az Irodaházak Éjszakája rendezvénysorozat alapítójától.
Az idei első félévben közel 120 ezer négyzetméternyi új irodaterületet adtak bérbe Budapesten, ennek körülbelül felét az IT-szektorban, az energetikai ágazatban és az állami szférában dolgozó vállalatok, valamint a szolgáltató központok szívták fel – derül ki a Laurus Irodaházak és a Robertson Hungary ingatlan-tanácsadó friss piaci kitekintéséből. Az egyes iparágakban dolgozó cégeknek igen eltérő speciális igényeik lehetnek, amelyek komoly kihívás elé állíthatják az irodaházakat.
Az UniCredit Bank Austria AG tájékoztatta a CA Immobilien Anlagen AG-t, hogy részvényvásárlási megállapodást kötött az O1 Group Limited-del. Az UniCredit 18,50 Eurós darabáron összesen 15.954.891 részvényt adott el, a tranzakció teljes értéke megközelítőleg 295 millió EUR.
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.