Püschl Niki, az Atenor fejlesztési és bérbeadási vezetője szerint több mint 10 évi munka, határozott és alaposan végiggondolt koncepció, illetve a bérlőknek biztosított professzionális szolgáltatási színvonal kellett ahhoz, hogy a teljes 123.000 m2 irodaterületből 102.000 m2-t már kiadtak multinacionális cégeknek, illetve a hat épületből ötöt már értékesítettek különböző hazai és nemzetközi befektetőknek. A szakemberrel a projektzáró rendezvényen, október közepén beszélgettük.

-    Mikor kapcsolódott be a munkába?

-    Négy éve dolgozom az Atenornál, de a Váci Greens-t korábbról ismerem; már ügynökségi oldalról is kapcsolatban voltam az itteni csapattal. 2016-ban, amikor idekerültem, az „A”, a „B” és a „C” épület volt készen, illetve különböző mértékben bérbeadva. A „D” épület indulása óta, az előkészítő fázis nulladik percétől részese vagyok az Atenornál folyó munkának; a brossúra, a wesbite terveitől kezdve a bérbeadási koncepció kidolgozásán át a tényleges bérbeadásig itt voltam, illetve vagyok.

-    A Váci Greens valamennyi épülete nagy, egybefüggő és hatékony irodaterületeket kínál, kimagasló színvonalú, zöld, ergonomikus munkakörnyezettel. A 15.789 m2-es „A”, a 24.769 m2-es „B”, a 18.405 m2-es „C” és a 15.647 m2-es „D” irodaház évek óta 100%-os bérbeadottsággal büszkélkedhet, a 23.445 m2-es „E” épület 40%-ban a 25.052 m2-es „F” épület pedig már 73%-ban kiadásra került. Mi az, amit ma másként csinálna?

-    Amikor ide kerültem, rögtön a mélyvízben találtam magam; már az első naptól kezdve egyszemélyben látok el sokrétű és összetett feladatokat. A bérlőkkel, az ügynökségekkel tárgyalok, ezen felül hozzám tartozik a marketing és kommunikáció is, tehát az összes bérbeadáshoz szükséges marketinganyag elkészítéséért, beleértve a rendezvények megszervezéséért is én felelek. Úgy vélem, a legtöbb folyamat elég jól szabályozott, nem gondolom, hogy most, a hatodik épület átadása, illetve a projekt zárását követően visszatekintve azt kellene mondanom, hogy ezt vagy azt másképpen tennék. Sokféle érdeket kell közös nevezőre hozni – eltérő igényei vannak egy multinacionális irodabérlőnek, mint egy orvosi rendelőnek – de az, hogy ma 8500 embernek a Váci Greens valamelyik épületében van a munkahelye, és ez a dolgozói létszám 12.000-13.000 főre fog növekedni, büszkeséggel tölt el. A semmiből hoztunk létre valamit; méghozzá igazi értéket, ez a hat épület már városképi szempontból is jelentős fejlesztés, amellett, hogy a belga anyavállalat, az Atenor számára is zászlóshajót jelent- nagyságát, minőségét és sikerét tekintve is.

-    Változott valami a vírus hatására?

-    Márciustól májusig komoly változásokat éltünk át: szinte 100 százalékban otthonról dolgoztak a bérlőink, a potenciális bérlőink és mi magunk is. Nem volt épületbejárás, személyes találkozó, így nem tudtuk megmutatni a valóságban az épületeinket. Ez a korszak számunkra május végén véget ért, azóta ugyanolyan mennyiségű személyes találkozónk van, mint a vírushelyzet előtt. Abba, hogy a bérlőink hogyan alakítják ki a saját területüket, miként oldják meg a távolságtartást, a higiéniás szabályokat, nincs beleszólásunk, hiszen az engedélyük nélkül be sem léphetünk a bérleménybe. A közös területeken a fertőtlenítés természetesen folyamatosan zajlik bérbeadói hatáskörben. Most vált igazán fontossá, hogy az épületeink nemcsak energiahatékonyak, zöldek, hanem technológiai értelemben is a legfelső szegmensbe tartoznak. Egyetlen példa: már a vírus felbukkanása előtt is csak olyan légtechnikai rendszereket építettünk be, amelyek egyáltalán nem keverik az elhasznált levegőt a friss levegővel, és nem csak azért, mert orvosi rendelő, bankfiók, sportolási lehetőségeket kínáló fitness- és wellness szolgáltatók, számos étterem és kávézó működik a Váci Greens épületeiben, de azért is, mert a kezdetektől arra törekedtünk, hogy a legjobb és legergonomikusabb megoldásokat kínáljuk mind a hat irodaházban.

-    Nem fáradt bele?

-    Nem, sőt, éppen ellenkezőleg! Annyi itt a kihívás és a tanulnivaló nap, mint nap, amely igazán inspiráló számomra. A Váci Greens-t követő projektjeinkkel a 72.000 m2-es Arena Business Campus-szal, a 15.000 m2-es RoseVille-el és a 17.000 m2-es BakerStreet-el újabb sikertörténetek kezdődnek, amelyek legalább ennyi izgalmat és sikert tartogatnak számomra. Nincs két egyforma napom, rengeteg a megoldandó feladat, de azt gondolom, hogy valami igazán nagyszerűt hoztunk és hozunk létre. Ennél komolyabb motivációt egyelőre nem tudok elképzelni.

 

Irodakereso.info