-    Mi volt a kiindulópont?

-    Horváth Irma: Hubert Abt, a NEW WORK Serviced Offices vezetője akkor keresett meg engem, amikor a csapat 10 főből állt, - ebben eddig nincs semmi rendkívüli – és az elégedettségi felmérésük alapján minden dolgozó nagyon elégedett volt. Ez azonban valljuk be, azért elég ritka: engem akkor hívnak, ha probléma van. A feladatot így inkább az jelentette, hogy miként tudnának továbbfejlődni a munkatársak.

-    Hubert Abt: Amikor tíz munkatársból kilencen azt mondják, hogy minden a legnagyobb rendben, az egyszerűen nem reális. Azért hívtam Irmát, hogy segítsen analizálni a helyzetet, illetve hogy kitaláljuk, hogy lehetne a munkatársakat egyénre szabottan támogatni. Vagyis nem egy egyszerű tréningre kértem fel, hanem egy komplex szervezetfejlesztési folyamatra.

-    Hogyan kezdtek neki a munkának?

-    Horváth Irma: Feltérképeztük egymás erősségeit; definiáltuk a saját szerepeket, célokat tűztünk ki. Amíg egy csapat kicsi, addig jobban van lehetőség arra, hogy „nyújtózkodj”, azaz új dolgokat próbálj ki. Úgynevezett „Emergent goal”-okat – azaz „menet közben fejlődő célokat” tűztünk ki magunk elé.  Emellett felkészítettük az embereket arra, hogyan tudják fogadni az újonnan érkezőket, és sokat dolgoztunk az alapértékek megszilárdításán is. Az új kollégákat sem hagytuk magukra, náluk azt néztük meg, hogy milyen képességeket hoztak magukkal, és azt hogyan tudjuk a közös célok érdekében a szervezetbe integrálni. Megismertük egymás „működését”, sőt új barátságok alakultak ki. Még egy lényeges dolog: Mindaz, amit elmondtam, megoldásfókuszú volt.  

-    Mit jelent ez a gyakorlatban?

-    Horváth Irma: Ha valami működik, akkor azt nem kell megjavítani. Illetve, ami működik, abból többet kell hasznosítani. Más szavakkal: folyamatosan vizsgáltuk, hogy mit csinálunk jól, és erre alapoztunk. Amikor a csapat mérete elérte a kritikus tömeget, létrehoztunk egy fiatal, lelkes, ambiciózus vezetői csapatot. Nekik külön vezetőképzést szerveztünk, aminek a lényege ismét csak az esettanulmányokon alapuló gyakorlat volt: akár már másnap azonnal kipróbálhatták, amit elméletben megtanultak. Ami működött, abból többet használtunk, ami pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azt valami másra cseréltük le.

-    A NEW WORK Serviced Offices az ingatlanszakma egyik üstököse. Mit gondol, mennyire múlik ez az általuk nyújtott szolgáltatáson, és mennyire a csapaton?

-    Horváth Irma: Tudom, hogy az általuk kínált instant office szolgáltatások nagyon keresettek, de szervezetfejlesztő trénerként azt is pontosan látom, hogy a sikerek nem maguktól születnek. Apropó siker: a NWSO szervezeti kultúrájának fontos része, hogy mindig találunk módot arra, hogy megünnepeljük a sikereket. Ez egyrészt a megbecsülés része – ami nagyon hangsúlyos a cégkultúrában –, másrészt láthatóvá teszi, hogy mi az, ami a valóságban is működik a piacon.

-    Ha már említette a szervezeti kultúrát, milyennek látja most, amikor már 30-an vannak?

-    Horváth Irma: Az alapértékeket megőriztük: megmaradt a családias ugyanakkor professzionális légkör, és továbbra is nagyon erős a tulajdonosi szemlélet. Sokszor figyelem őket, és azt látom, hogy valóban magukénak érzik a céget, ahol dolgoznak. Egyetlen példa: ha egy tárgyalás után el kell rakodni, senki nem vár a másikra vagy a takarítónőre, egyszerűen rendet raknak, mert ez így természetes. Látom a tekintetükön, ahogy szinte szeretettel néznek vissza a teremre: most már rend van, jöhet a következő feladat. Hangsúlyos a proaktivitás. Hubert Abt és én is arra bíztatom őket, hogy merjenek kezdeményezők, kísérletezők lenni, hagyják el a komfortzónájukat. Az irányvonal – vagyis hogy merre haladunk – nagyon pontosan definiált, de ezt számtalan módon lehet megvalósítani. Valamennyien tudják, hogy van egy nagyon biztos hátországuk, ahol a hibákat tanulási lehetőségként fogják fel, és ahol folyamatosan kapnak visszajelzést.

-    A vezető-utánpótlást kizárólag belső erőforrásokból oldják meg?

-    Horváth Irma: Igen, mégpedig úgy, hogy a vezetőképzésünket szolgáló New Work Akadémia tantervének kidolgozásában maguk az érintettek is részt vehetnek. Ők dolgoznak a „terepen” az ügyfelekkel, nagyon pontosan látják, hogy mit és hogyan kell fejleszteni. Ha belépünk egy új piacra – mint például most decemberben Lengyelországba – akkor kimennek, begyűjtenek minden hasznos és fontos információt, majd idehaza megosztják frissen szerzett tudásukat a többiekkel is. Büszke vagyok rá, hogy olyan vezetői csapatot hoztunk létre, amely egy nagy multinál is megállná a helyét. Nem titkolom: nekem ez a csapat a szívem csücske, és örülök, hogy részese lehetek mindannak, ami történt velük az elmúlt másfél évben. Azt is látom, hogy ennek a munkának nagyon jól látható eredménye van.

-     Hubert Abt: A történetnek nincs vége. Hamarosan hatvanan leszünk, de a szervezetfejlesztési munka folytatása nem csak ezért fontos: az alapértékeket meg tudtuk őrizni, de most szintet lépünk. Nemzetközi céggé válunk, és ezeket az értékeket el kell tudnunk vinni Varsóba, Prágába és Kijevbe is. Valamennyien tudjuk, hogy egy, a magyarországitól eltérő közegben ez nem könnyű feladat, még akkor sem, ha a munkatársak szükségletei mindenhol nagyon hasonlóak. Irma segítségével képesek vagyunk megőrizni és „exportálni” azokat az értékeket, amelyekben hiszünk. Ebben rejlik a titkunk.

 

Irodakereso.info