- Az újságírók és a vendégek évente örülhetnek egy-egy új Atenor épületnek. Tavaly nyáron avatták a C-épületet, akkor az hangzott el, hogy most tavasszal újra találkozunk. Úgy tűnik, hogy itt valóban megépül, amit elterveznek, miközben a város egyéb helyein dolgozó darukat egy kézen meg lehet számolni. Mit tudnak Önök?
- Nincsenek csodák, egyszerűen csak a helyükön vannak a részletek. Jó a lokáció, a megközelíthetőség autóval és tömegközlekedéssel egyaránt kiváló, magas színvonalúak az épületek, alacsony az üzemeltetési költség és mindkét fél számára hasznos bérleti szerződéseket kötünk.


- A GE hat különböző entitása összesen 43 ezer nm-t bérel. Mennyire tér el a különböző részlegek igénye egymástól?
- Olyannyira, mintha ezek különböző cégek lennének. Először a call center bérelt tőlünk irodát, ami nyilván másfajta környezetet igényel, mint az a több száz IT-fejlesztőmérnök, aki a dolgok internetjének nevezett új kommunikációs platformon dolgoznak. Egyébként a GE összesen három helyre telepített ilyen fejlesztőműhelyt: egy működik a kaliforniai Szilícium Völgyben, egy Indiában, a harmadik pedig itt, a Váci úton. A Healthcare részleg laboratóriuma is különleges munkakörnyezet, de valami azért mégiscsak közös az épületekben. A GE 2013-ban kezdett el nálunk dolgozni, és a munkatársai hozzászoktak a minőségi munkakörnyezethez, sőt el is várják azt. A GE választása azért is esett ránk, mert ők itt ezt biztosítva látják. Általában 10 éves szerződésekkel dolgozunk.


- Mire utal az épületek nevében a „Greens”?
- A Váci Greens nem csupán megjelenésében, de „tudásában” is kiemelkedik a Váci úti folyosó irodaépületei közül. A BREEAM Excellent minősítést elnyerő projekt épületei egyebek mellett a nagyon olcsó üzemeltethetőségüknek és alacsony energiafelhasználásuknak köszönhetően lettek népszerűek. Egy konkrét példa: a Váci Greens „C” és „B” épületeinek esetében például talajhő hasznosításával a számítások szerint évente várhatóan 7-8 hónapon át nem kell külső energiát igénybe venni sem a fűtéshez, sem a hűtéshez.   Azt tapasztaljuk, hogy vezető világcégek körében nagy a kereslet a modern, energiahatékony és környezettudatos irodaépületek iránt. Mi már a fejlesztés kezdetekor, a gazdasági válság időszakában azonosítottuk ezt a várható trendet, és minden épületnél a legkorszerűbb berendezésekben, tágas központi terekben és zöld területekben gondolkoztunk. Nagyon örülök, hogy picit a piac előtt járva olyan irodamegoldással jelenhettünk meg a piacon, amely nem csupán a jelen, de a jövő igényeit is kielégíti majd.


- Milyen tapasztalatokat szereztek eddig a földszondákkal?
- A C-épület földszondái 8 hónapja működnek, 300 KW energiát szolgáltatva. Olyannyira megbízható a rendszer, hogy a „D” épületbe még több szondát fogunk lefúrni 125 méter mélyre. Az én tapasztalatom az, hogy érdemes ezzel a technológiával foglalkozni.


- A múlt év során megvásárolták a Fiastyúk és Madarász Viktor utca sarkán található telket is, ahová a Váci Greens „F” épületét tervezik felépíteni. Mikor kezdenek?
- A Váci Greens első bérlője a Sykes az elmúlt év során 15%-kal bővítette a bérbe vett területeit, míg az idei év tavaszán 150 fővel új bérlőként érkezik az IT Services Hungary, a GE-ről már beszéltünk. Vagyis továbbra is a nagy bérlők igényei határozzák meg a tempót. A fejlesztés az új épület átadását követően tovább folytatódik, a hatodik tömb helyén fekvő régi építmény bontásával, valamint a Váci Greens negyedik épületének mélyépítési munkálataival. Sőt…


- Sőt?
Részleteket még nem mondhatok el, de olyannyira reményteliek a most folyó tárgyalások, hogy úgy néz ki, hogy hamarosan több újabb épület kivitelezése is elkezdődik, vagyis elképzelhető, hogy párhuzamosan, több épületen egyszerre folynak majd a kivitelezői munkák.


- A számok imponálóak, de mi lesz így a Greens-szel?
- Az irodapark hatalmas volumene ellenére sem veszíti majd el egyedülállóan otthonos és emberbarát jellegét – a Váci Greens a bérlői igényeket maximálisan szem előtt tartva a tágas központi terekkel és zöld területekkel várja a cégeket. A központi sétatér, az agóra már körvonalazódik, és máris nagyon népszerű. Ha egy kicsit kisüt a nap, rögtön benépesül beszélgető, kávézó, itt találkozó emberekkel.


 

 

Irodakereso.info