- Az Atenor azon kevés fejlesztők egyike, amely akkor is épített, amikor szinte nem is lehetett darut látni a városban. A koncepció bevált, immár a Váci Greens negyedik ütemébe is beköltöztek a bérlők. A piac Önöket igazolja, ám az elmúlt egy-két évben radikálisan megváltozott a kereslet-kínálat szerkezete. Önök hogyan reagálnak erre?
- Nagyon erős a kereslet, ezért döntöttünk úgy, hogy elindítjuk az Aréna Business Campus fejlesztését az „A” épülettel, de ezzel párhuzamosan a Váci Greens „E” épületének kivitelezését is megkezdjük. Tehát 2019 harmadik negyedévében két épület megnyitó ünnepséget is fogunk tartani. Emellett folyamatosan dolgozunk a portfóliónk további bővítésén: keressük a fejlesztésre érdemes és egyben alkalmas telkeket. Az irodaprojektek mellett lakóingatlanok, illetve vegyes funkciójú épületek létrehozása is szerepel a terveinkben.

- A Váci Greens spekulatív fejlesztés volt. Mi a helyzet az Aréna Business Campus-szal?
- Ezen sem változtattunk. Nagyon jó ár/érték arányon kínálunk kimagasló minőségű irodatereket. Arra számítunk, hogy a Váci Greens-hez hasonlóan az Aréna Business Campusban is elsősorban a nagy nemzetközi shared service centerek lesznek a bérlőink. Tavaly ősszel vásároltuk meg a telket, április közepén került sor az alapkőletételi ünnepségre. Néhány héten belül kezdődik a tényleges kivitelezés. A tervek, illetve a folyamatban lévő tárgyalások alapján azt valószínűsítem, hogy már idén legalább egy nagyobb területre szóló bérleti szerződést alá fogunk írni.  300 méterre vagyunk a metrótól, közvetlenül az 1-es villamos megállójában, az egyik legfontosabb közlekedési tengelyen. A projekt négy irodaépületből áll majd, kimagasló lesz a zöldfelület aránya. A közelmúltban itt jártak az Atenor belga tulajdonosai, akik megerősítették, hogy továbbra is kiemelt fókuszban tartják Magyarországot és tovább kívánnak terjeszkedni hazánkban.

- A Váci Greens eddig elkészült négy épületét 100%-ban bérbe adták, illetve értékesítették. Azt már kevesebben tudják, hogy nem vettek igénybe a kivitelezések során fővállalkozót. Hadd tippeljek: az Aréna Business Campus esetében is ez lesz a helyzet.
- Az Atenor célja a bérlők gyors kiszolgálása a legmagasabb minőségben. Ehhez válogattuk ki a legjobb minőségben, határidőre dolgozó szakkivitelezőket és beszállítókat, akiket a saját projektmenedzsment csapatunk koordinál. Maradunk ennél a koncepciónknál. Viszont a megnövekedett feladatok ellátására bővítjük a projektmenedzsment részlegünket.

- Az építőiparban nem csak a munkabérek, de az építőanyagok árai is komoly mértékben emelkedtek az elmúlt időszakban. Mi erre a megfelelő válasz? Beépítik a magasabb költségeket az áraikba?
- Nem most szembesülünk ezzel a helyzettel, az építőipari drágulás folyamata már közel két éve elindult. Az árazásunk és a költségvetésünk is ennek figyelembe vételével készül, és ismételten csak hangsúlyozni tudom a kialakult, megbízható beszállítói kört. Nyilvánvalóan előnyt jelent ma a kivitelezésnél, hogy olyan partnereink vannak, akikkel már évek óta együtt dolgozunk, és akik képesek teljesítni az általunk elvárt nívót. Egyetlen példa: a Váci Greens „D” épülete. 2017 márciusában indult a szerkezetépítés, és 10 hónappal később, 2018. január végén az épület már fogadta az első bérlőit. Közben emelkednek a bérleti díjak is, de nem tartunk attól, hogy ez eltántorítaná a bérlőjelölteket. Azt gondolom, hogy olyan minőséget kínálunk, ami versenyképes a piacon, és nagyon jó ár/érték arányt képvisel.  

 


Irodakereso.info