-     A IX. kerületi polgármestere, Baranyi Krisztina azt emelte ki a köszöntő beszédében, hogy a Millennium Gardens épülete kiemelkedik a mezőnyből, esztétikailag mindenképpen. El kell ismerni, tényleg feltűnő – jó értelemben. Mit „tud” az épület, mi az, ami nem látszik az utcáról?

-    A külsőre is nagyon büszkék vagyunk, az egyedülálló dunai panorámát kínáló 9 emeletes épületet a FINTA Studio tervezte. A dizájn nem öncélú: segít az árnyékolásban. És ami nem látszik: a tervezés során innovatív megoldásokat alkalmaztunk a CO2 kibocsátás és az energiafogyasztás minimalizálása érdekében, valamint környezetbarát építőanyagokat használtunk. Mindezt a négyszintes mélygarázzsal együtt a Duna partján megépíteni komoly teljesítmény. Az sem látszik az utcáról, hogy megkaptuk a BREEAM „Kiváló” és az Access4You „Gold” minősítést. Gyűjtjük az esővizet, denevérodukat építettünk, illetve számos olyan fenntarthatósági szempontot is figyelembe vettünk, amely az új házakba költöző cégeknek az ESG alapján prioritást élvez.  

-    A most átadott északi torony teljes bérbeadható területe 21 600 négyzetméter, amelyből 18 210 négyzetméter a nettó irodaterület, valamint van egy 450 négyzetméteres üzlethelyiségük. 90%-os a bérbeadottság – olvashattuk a sajtóanyagban. Ez úgy hangzik, mint egy győzelmi jelentés.

-    Azt gondolom, hogy ez historikusan is rekord: Magyarországon jellemzően 30-40%-os töltöttséggel adják át az irodaházakat. A mi sikereink mögött az is ott van, hogy nem engedhettük meg magunknak, hogy ne teljesítsük a finanszírozási követelményeket, amelyek minimum 50 %-os előbérletet írtak elő.

-    Arról mi is beszámoltunk, hogy a bérbeadásnál a Henkel volt a húzónév.

-     Igen, erre mások is felfigyeltek, pláne annak tükrében, hogy a német cég 25 év budai tartózkodás után váltott, és a miénk volt az egyetlen irodaház, amelyet hajlandóak voltak érdemben megfontolni. A szerződést három hét alatt tárgyaltuk le, de napi 14 órában dolgozott rajta mindkét fél. A Henkel 3600 m2-re írt alá bérleti szerződést, és a többi területet sem "apróztuk" el, a legkisebb bérlőnk jelenleg 1400 m2-t bérel. A CBRE és a Colliers is komoly munkát végzett és végez, hiszen még van 10% szabad területünk. (A már szerződött bérlők között olyan neveket találunk, mint a Fressnapf, a Provident, az MSD Pharma, a bimGroup, a HVAC és az InsularTech.  -  A szerk.)

-    Egy megépült irodaházat nyilván sokkal kevésbé kell magyarázni, de mi a helyzet az energiaköltséggel? Amikor a ház tervezése, kivitelezése elkezdődött, akkor ez még nem volt slágertéma.

-    Anélkül, hogy alábecsülném a problémát, tudni érdemes, hogy egy cég életében az iroda fenntartása az összköltség 7%-a. De a Millenium Gardens egészen jól teljesít ezen a téren: a távhőt csak az épület temperálására használjuk, a fűtés hőszivattyún alapul. A gázhálózatra egyáltalán nem is csatlakozunk.

-    Mennyire csúsztak bele a nagy alapanyagár emelkedésbe? Időben ki tudtak szállni?

-    A költségek emelkedését egyetlen példával illusztrálnám: úgy terveztünk, hogy a fit-out hozzájárulás 450€ lesz négyzetméterenként, aztán 750€ lett. Több tízezer nm-nél ez már igen jelentős tétel. De kiszállni, vagyis az épületet értékesíteni akkor érdemes, ha már 100 %-on üzemel.

-    Ez az is jelenti, hogy nem kezdenek bele újabb, hasonló projektbe?

-    Most nagyon nehéz lenne elkezdeni egy hasonló épület fejlesztését a „nulláról”, vagyis a telekvásárlástól indulva. A pénzpiaci feltételek változása - a banki finanszírozás nagyon megdrágult -, és az építőipar költségemelkedése miatt még saját eszközzel is kifejezetten nehéz egy új irodaház építését elindítani. Mi olyan projekteket keresünk, ahol például egy félkész irodaházat kell befejezni, zöldmezőre nagyon kevés esélyt látok a közeljövőben.

-    Tehát spekulatív alapon nem is érdemes belevágni?

-    Turbulens időszakot élünk, de aki megteheti, az valószínűleg jól fog járni a folyamat végén, hiszen aki birtokában van mindazon erőforrásnak, hogy előre meneküljön, annak lesz terméke, amit el tud adni. A befektetési alapoknak el kell költeniük a pénzüket: ha az adott házat jó lokációban, megfelelő kvalitással és szolgáltatásokkal építik meg, ráadásul még bérlőket is találnak, az sikerre számíthat.

https://trigranit.com/

https://millenniumgardens.hu/hu/

 

Irodakereso.info